A gyerek, aki mindenevő

Azon, azt hiszem kis számú, szerencsés anyukák közé tartozom, akiknek nem igényel több órás koncentrációt és rákészülést a napi menü kitalálására. Nem kérdés, hogy mit adjak enni a majdnem 2 éves R2r-nak, mert mindent megeszik (kivéve a sóskát és a tökfőzeléket, de ezek csak véletlenül kerültek egyszer-egyszer a konyhába, önszántamból ilyesmit nem készítek). Szerencsére mindenevő ez a gyerek. Nem is tudom mi lenne velem, ha ez nem így lenne. 5,5 hónapos koráig csak anyatejet kapott- ezt nagyon görcsösen akartam és rengeteg küzdelemmel, kiborulással végül sikerült elérnem, hogy a mai napig képtelen a kiscsávó a cumisüveggel bármit is kezdeni. Persze most már nem is kell neki, de visszatekintve érthetetlen, hogy miért testesítette meg számomra a cumisüveg a világegyetem legsötétebb ellenségét.

Ez a kép 1 éve készült, R2r itt még nincs 1 éves

Amikor megkapta az első kanál reszelt almát csaknem az egész kanalat beszippantotta örömében, majd ezt követően nem tudtam elég gyorsan a szájába kanalazni az új ízeket, zöldségeket, gyümölcsöket, gabonaféléket. Az addig az átlagot éppen megütő, szépen fejlődő, de inkább vékonyka kisfiú hirtelen kikerekedett és bivalyerős lett. Első szülinapjára a családnak vörösboros marhapörköltet, az ünnepeltnek pedig a kedvenc céklás papiját főztem. Egy óvatlan pillanatban a céklás kanál nagy ívű röppályára került – éppen csak elkerüve a fehér szőnyeget, R2r pedig betolt egy egész tányér marhapörköltet. Innentől kezdve nincs külön főzés, turmixolás, pépesítés, csak az a feladat, hogy minden nap valami új finomság kerüljön a tányérba, ha lehet többször is. Ez sem kis kihívás, de a kellemesebb fajta.

A folytatás és recept ezen a linken, ahol egyébként hétről-hétre más gasztroblogger anyuka receptjét olvashatjátok (Fűszeres Eszter, Kicsi Vú, Mai Móni) és egy játékban is részt vehettek, melynek során feltölthetitek a saját receptjeiteket is két kategóriában, sőt nyerhettek is:

Heti nyeremény mindkét kategóriában – 5 000 Ft értékű könyvutalvány
Fődíj mindkét kategóriában – 100 000 Ft értékű Media Markt utalvány
„Apa főz” különdíj – 50 000 Ft értékű Media Markt utalvány

További részletek itt.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -