A Lila Füge büszkén bemutatja a lila fagyit

Készülök már egy ideje a tökéletes lila fagyi elkészítésére. Először a magam felé támasztott legmagasabb elvárásnak szerettem volna megfelelni és lila füge fagyival előrukkolni, de még nem sikerült beszereznem a megfelelő mennyiségű füge alapot (nem adom fel!). Viszont lázasan dúl éppen másik szerelmem, az áfonya, szezonja, így semmi kétség nem volt affelől, hogy néhány deka a kis kék golyócskákból a fagyigépemben találja magát hamarosan. Ez meg is történt, de az első adag olyan gyorsan tűnt el a tálból, hogy nem sikerült lencsevégre kapnom. Nem is baj, mert így egyből még egy adagot kellett készítenem, ami a recept tökéletesítésére is alkalmat adott.

Tejszínes áfonya fagyi


Szerettem volna igazi szép lila színű fagyit kapni, ezért nem paszíroztam át a gyümölcsöt (mint pl. itt), és bennehagytam a gyümölcsdarabokat is a kontraszt miatt (+ én szeretem, ha kerülnek rágcsálni való darabkák a fagyiba). A kilakult és éppen kedvenc tejszínes alapot (2,5 dl tej + 4 dl tejszín + 4 tojássárgája + 12 dkg cukor) dúsítottam. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, pont annyira krémes, áfonyás és nem utolsó sorban lila, mint elterveztem.

Recept (kicsit kevesebb, mint 1 l fagyihoz)

1 1/2 csésze áfonya (nem mértem le)
2,5 dl tej
4 dl tejszín
4 tojássárgája
12 dkg + 2 ek cukor
1/2 citrom leve
1 tk vaníliakivonat
1 ek créme de cassis (feketeribizli likőr)

Az áfonyát megmosom, kis lábosba teszem a 2 ek cukorral és közepes lángon addig főzöm, amíg levet ereszt és a bogyók egy része kipukkad. Leveszem a tűzről, félreteszem (ha szeretném, most átpaszírozhatnám egy szűrőn, hogy homogén masszát kapjak). Amikor egy kicsit lehűlt hozzákeverem 1/2 citrom levét és a likőrt.
A tejet a tejszínnel forráspontigig melegítem, de nem forralom fel. Félreteszem. A tojássárgákat a cukorral fehéredésig keverem és lassan ráöntöm a meleg (de nem forró) tejszínes tejet, közben folyamatosan keverem, nehogy a tojás összeugorjon. Visszaöntöm az egészet a lábosba és alacsony hőfokon folyamatos keverés mellett sűrűre főzöm. Akkor van kész, ha kanál hátulját bevonja. Jeges fürdőbe teszem, hogy ne főjjön tovább és hozzákeverem a gyümölcsös keveréket. Alaposan elkeverem, majd teljesen lehűtöm – jó ha éjszaka a hűtőben tud pihenni. Amikor elérkezett a pillanat, a fagyigépbe öntöm, 30-40 perc alatt krémes, habos lesz. Utána nem árt 1-2 órára mélyhűteni. Tálalás előtt min. 15-20 perccel kiveszem a mélyhűtőből, hogy gombócolhatóra olvadjon.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -