Brokkoli rákkal – szuper!

Hihetetlen, hogy szinte pont egy éve bookmarkoltam Melissa Clark cikkét, ami több okból is nagyon megfogott – pl. nálam is ősztől tavaszig szinte állandóan megy a sütő! Persze egy éve ilyenkor még alig-alig tettem be a lábam a konyhába, örültem, ha egy zabkása és egy tea megfőtt két rövidke alvás között, de arra már egyre inkább jutott időm, hogy a kedvenc főzős oldalaimat böngésszem a neten. Kezdett visszatérni belém az (régi) élet és az ilyen cikkek ebben nagyon sokat segítettek. Fejben főztem, amíg a kis fiacskám rajtam csüngve táplálkozott. És közben csodáltam azokat a nőket, akik képesek mindezt a konyhában is megvalósítani 🙂

Sült fűszeres brokkoli és rák


Szóval, amikor a cikket olvastam elképzeltem, hogy milyen lehet ez az étel – a fotó, amit az írás mellé tettek nem fogott meg, az én fejemben sokkal szebb volt. A brokkoli friss zöld színei – a neonzöldtől az egészen mély sötétzöldön át a rozsdabarnáig, ahol már egy kicsit megpirultak a rózsák, keverednek a márványos fehér, rózsaszínbe hajló, kunkorodó garnélákkal. Ránézésre is gyönyörű és biztosan nagyon finom is. Most, egy évvel később elmondhatom, hogy ez így is van. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha garnélához jut, azonnal készítse el vacsorára ezt a fogást! Alig van vele munka, egyetlen edényt kell csak utána elmosogatni és nagyon-nagyon, de NAGYON-nagyon finom!

Garnélához jutni szerencsére nem teljesen lehetetlen már, a hipermarketekben csak meg kell tudni mikor érkezik a friss tengeri áru és szép darabokat kaphatunk, és fagyasztott rákot is lehet találni. Én minden évben Karácsony előtt nagyobb adag halat és tengeri finomságot rendelek a Fjordin Kft.-től. Ezzel letudom a karácsonyi menü egy részét is, és az ünnepek utánra is ellátom magunkat egészséges és kímélő alapanyaggal.
Különben a kisgyerek miatt egy kis adag csirkemellett is tettem bele az egyik sarokba. A recept így is jól működik, de azért rákkal finomabb. Ezt R2r is így találta.

Recept (az eredeti recept szerint 4 személyre, mi 2 felnőtt, 1 16 hónapos felállásban kivégeztük)

1 kg brokkoli rózsáira szedve
1/2 kg garnéla megtisztítva, kibelezve
4 ek olívaolaj
1 tk koriander
1 tk római kömény
1 tk só
1 tk frissen őrölt bors
1 csipet erős őrölt csili (én a gyerek miatt nem tettem bele)
1 citrom frissen reszelt héja
citromgerezdek a tálaláshoz

A sütőt 200 fokra előmelegítem.
A megmosott, falatnyi méretűre szedett brokkolirózsákat egy nagy tálban összekeverem 1/2 ek olívaolajjal, mozsárban kissé megtört koriandermaggal és római köménnyel, 3/4 tk sóval, 1/2 tk őrölt borssal és csilivel (ha használok). Egy másik tálban összekeverem a rákfarkakat a maradék olajjal, sóval, borssal és a reszelt citromhéjjal.
A brokkolit nagy tepsibe teszem és 10 percig sütöm, ezután hozzáadom a rákokat is és összekeverem. További 10 percig sütöm, amíg a brokkoli megpuhul és a rák opálos lesz. Azonnal, citromgerezdekkel tálalom.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -