Burgonyasaláta chorizo kolbásszal

Az asztúriai konyha egyik jellegzetes kolbásza a chorizo teszi igazán pikánsá a burgonyasalátát. Nyugodtan készítsetek belőle egy nagyobb adagot, napokig el van a hűtőben és kiváló sültek és szendvicsek mellé is.

Hozzávalók 4 személyre:

1 kg (új)burgonya
3 ek olívaolaj
1/2 szál chorizo
1 ek étolaj
1 csomag újhagyma
1 csokor petrezselyem
1 citrom reszelt héja és leve
1 tk barnacukor
1 ek majonéz
1 dl tejföl
olaj

frissen őrölt bors

A tálaláshoz:
kréker

Elkészítés: 

A burgonyát falatnyi darabokra vágjuk, tepsibe tesszük, meglocsoljuk olíva olajjal, sózzuk és 200 fokra előmelegített sütőben 40 perc alatt pirosra sütjük.

Közben egy serpenyőben, kevés olajon pirosra sütjük a karikára vágott kolbászt. Papírtörlőre szedjük, majd ha lecsepegett, kisebb darabokra vágjuk és félretesszük. Az újhagymát felkarikázzuk, a petrezselmet apróra vágjuk. A tejfölt és a majonézt simára keverjük a barnacukorral, kevés sóval, pár csepp citromlével ízesítjük.

Amikor a burgonya megsült, nagy salátástálba tesszük a kevés olajjal együtt, amiben sült. Hozzákeverjük a kolbászdarabokat, az újhagymát, petrezselmyemzöldet és a citrom héját. Öszekeverjük, ráöntjük az öntetet és összeforgatjuk.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -