Cheesecake szülinapra meggyel és mandulával

Az első, hosszú előkészületek után végre megalkotott, majd elképesztő lekesedéssel elfogyasztott cheesecake már oly rég volt! Azóta gyakran készítek “sajttortát”, van hogy nem is tortaformában, hanem az itthon ismert túros süteményhez hasonlóan szögletes tepsiben. Mindenféle gyülömlcsös variációkat kipróbáltunk, eddig még nem sikerült olyan kombinációval kísérletezni, ami ne jött volna be.

Mandulás cheesecake meggyel


Talán kissé önző módon G szülinapjára is cheesecake-et sütöttem. Egyrészt, mint már kiderült, én imádom (egofüge). Másrészt, most hogy már túl vagyok jó néhány változaton, a nem-nagy-felhajtást-igénylő receptek közé került át, ami azért volt most fontos, mert az ünnepelt csak annyit kért tőlem (a meghívott vendégek érkezése előtt néhány órával), hogy ne készítsek semmit csak legyek vele. Jó.

Olvastam egy receptet cseresznyés-mandulás cheesecake-ről, tetszett az alapötlet, így készült egy meggyes-mandulás – a fagyasztott meggy valahogy finomabb marad szerintem mint a cseresznye. A meggy-mandula, sűrű sajtkrém-kakaós keksz nagyon kellemes párokat alkotnak. A kekszalap a receptben írt formában minden eddiginél finomabb, biztosan ki fogom próbálni más magokkal is, fenntartva közben a véleményemet, hogy a házilag sütött alap mindent visz (abba is teszek magot). Ez az alap tényleg a következő a sorban, köszönhetően a pörkölt manduladaraboknak és mindent átható mandulaíznek, amit a mandulakivonat ad a tésztának. A zselatinnal hadilábon állok, ezért szóba se jöhetett, hogy megpróbáljam a meggyet a torta tetejére kocsonyásítani (tortazselé, boáf), inkább csak egy egészen kevéske porzselatint tettem a felfőzött meggybe, hogy ne follyon annyira. Szerintem így pont jó, de aki azt jobban szereti, nyugodtan kocsonyázzon csak.


A süteményt összeállítani nem tart tovább 30 percnél, de számolni kell a sütési és a hűtési idővel is, így összesen 3 órás a projekt. (De ebből 2,5-et gépek végeznek!)

Más: gasztrobloggerekről írt a deluxe.hu. Lelepleztek.

Recept (26 cm-es formához)

40 dkg mélyhűtött meggy
1 ek porzselatin
1 ek víz
7 dkg cukor
1/2 tk mandulakivonat

1 csésze szeletelt mandula
25 db Győri édes kakaós keksz
8 dkg olvasztott vaj
7 dkg cukor
1 tk mandulakivonat (nem aroma)
1 csipet só

5 db 125 ml-es Philadelphia krémsajt
20 dkg cukor
4 ek liszt
4 tojás
2,5 dl tejföl
2 tk vaníliakivonat

A felolvasztott meggyet kis lábosban a cukorral kb. 10 perc alatt, közepes lángon felfőzöm, lehúzom a tűázről, hozzákeverem a mandulakivonatot. A zselatint 1 ek hideg vízben feloldom és a forró meggyhez keverem. Hagyom kihűlni, majd legalább 2 órára a hűtőbe teszem.
A kekszalaphoz a mandulát száraz serpenyőben megpirítom, a kesszel együtt késes aprítógépbe teszem és morzsává töröm. Tálba öntöm és összekeverem az olvasztott vajjal, mandulakivonattal, cukorral, sóval. 26 cm-es levehető oldalú tortaforma aljára nyomkodom.
A krémsajtot robotgépben kerémesre keverem a cukorral. Egyenként hozzákeverem a tojásokat, majd a lisztet is. Hozzáadom a vaníliakivonatot és a tejfölt, épp csak addig keverem, amíg homogén lesz, hogy ne keverjek bele levegőbuborékokat. A kekszalapra öntöm. 170 fokra előmelegített sütőbe teszem és 50 perc alatt készre sütöm. A sütőből kivéve hagyom kihűlni, kiveszem a formából és 2 órára a hűtőbe teszem. Hűtéd után lehet szeletelni, a meggyet a tetejére kanalazom.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -