Csicseriborsó saláta

Talán mondtam már, hogy nagyon szeretem a csicseriborsót. Most ezt meg kell ismételnem, mert a héten már harmadszor készítek ételt vele/belőle. Talán azért is van ez így, mert kevés húst eszem és a csicseriborsó remek fehérjeforrás. Nem nagyon szoktam az okokat kutatni, egyszerűen eszembe jut, hogy kéne valami csicseriborsósat készíteni és megtörténik. Így szeretek a legjobban főzni: befészkeli magát a gondolataim közé egy alapanyag és mire a boltba, zöldségeshez, piacra érek már kezd körvonalazódni, hogy mi készüljön belőle. Kezembe veszem, majd a kosárba (vagy vissza a polcra) teszem a többi kiegészítőt és mire a pénztárhoz jutok már pontosan tudom, hogy hogyan egészítik majd ki egymást a friss szerzeményeim. Ilyenkor az sem zavar, ha valamit nem sikerül beszereznem, mert ott helyben alakul ki a recept. Ha valami kiesik, belép helyette más, amitől az egész folyamat izgalmasabb. Persze az eredmény nem mindig olyan lesz, amilyennek várom, de mostanra már egész ügyesen meg tudok felelni a saját elvárásaimnak. Ezzel a salátával kifejezetten elégedett vagyok. Óriási előnye az is, hogy 10 perc latt összedobható.

Mediterrán csicseriborsó saláta


Recept

1 doboz csicseriborsó konzerv
10 db szárított fekete olajbogyó
10 db szárított paradicsom (olajban)
1 csokor petrezselyem
frissen reszelt parmezán sajt
1/2 citrom leve
3 ek olívaolaj
frissen őrölt vegyesbors

A szárított olajbogyót kimagozom, apró darabokra vágom. A petrezselymet felaprítom, külön a szárát is apróra vágom. Az öntethez a csicseriborsó és a petrezselyem szára kivételével az összes hozzávalót összekeverem, nem sajnálom belőle a sót és a borsot, mert a csicseriborsó lágy, selymes texturáját jól ellensúlyozza az intenzívebb fűszerezés. Jelen esetben a klasszikus olívaolaj, só, bors hármas tökéletesen ellátja a feladatot. Hozzákeverem a csicseriborsót, az aprított petrezselyemszárat pedig a tetejére szórom érdekes ropogós díszítésként.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -