Epic fail: falafel csicseriborsó konzervből

Egy nap az oviból hazafelé menet, mindenféle előkészület nélkül, kitaláltuk R2rral, hogy falafelt sütünk vacsorára (az előkészületek hinya jelentősséggel bír majd). Végül is csak egy vega fasírtról van szó, megvolt hozzá minden, ami kell és tökéletes őszi délutáni programnak ígérkezett. A csicseriborsóval nagyon jól el lehet szórakozni, gyúrni, formázni a massszát, golyócskákat készíteni, majd amikor eljön az ideje, egy jót vacsorzáni belőle. Ez pontosan így is történt egészen addig, amíg meg nem éheztünk és nem éreztük elérkezettnek a pillanatot, hogy kisüssük az óriási halom golyót, amit megformáztunk. Felforrósítottam az olajat, majd elkeseredetten végignéztem, ahogy az első 10 golyó beleovad a lábosba. Ebben a pillanatban bevillant az agyamba, hogy az elmúlt évek során ez velem már megtörtént, Nem is egyszer. Magam sem tudom hogyan voltam képes újra belefutni ebbe a hibába: konzerv csicseriborsóból tilos falafelt készíteni.

Falafel

falafel 2.jpg

A fenti kijelentés nem teljesen igaz, lehet konzervet is használni, de akkor jelentős mennyiségű lisztet kell a masszához adni, hogy összefogja a fasírtokat. Ezt én nem szeretném, de ha egyszer mégis így döntök – elsősorban időszűke miatt – csicseriborsó lisztet használnék. A pontos okát nem tudom a dolognak, ugyanis otthon főtt csicseriborsóból, ami állagra nagyon hasonlít a konzervhez, tökéletes falafelt lehet sütni. Két iskola van: az egyik áztatott, főtt csicseriborsóból készíti a falafelt, a másik csak áztatottból. A budapesti Hummus bárban áztatják és főzik: teljesen megfőzik a csicserit, a feléből hummuszt, a másik feléből falafelt készítenek. Akik nem főzik, arra esküsznek, hogy az egész éjszakán át áztatott csicserinek lesz olyan állaga, ami pont megfelel a tökéletes falafelhez. Akármelyik módszert is választjuk, a száraz csicseriborsóval áztatás (és főzés) után garantált a siker. Én kevés hagymával, vagy teljesen hagyma nélkül készítem, de ez ízlés kérdése.

falafel.jpg

Recept

35 dkg száraz csicseriborsó
2 gerezd fokhagyma
1 ek finomra reszelt hagyma
1 tk finomra őrölt koriander
1 ek finomra őrölt római kömény
5 ek finomra aprított petrezselyem és koriander vegyesen
1 tk só
1/2 tk őrölt feketebors
1/2 tk szódabikarbóna
1 ek frissen facsart citromlé

bő olaj a sütéshez

A csicseriborsót átmosom, nagy tálba teszem és annyi vizet öntök rá, amennyi 8-10 cm magasan befedi. 24 órára félretszem, áztatom.
Másnap leszűröm, alaposan lecsepegtetem, a levéből 1 dl-t félreteszek.
A koriandert és a római köményt száraz serpenyőbe teszem és közepes lángon addig pirítom, amíg illatozni kezd. Kőmozsárba teszem és finomra őrlöm.
Az olaj kivételével az összes hozzávalót turmixgépbe teszem és darabosra turmixolom – fontos, hogy ne legyen krémes! Ha túl sűrű, kevés áztatólével higítom. Formázható állagú, darabos masszát kell kapnom a végére. Megkóstolom, az ízeket beállítom.
Egy nagy lábosban kb. 1 l olajat felhevítek 180 fokra. Fontos, hogy nagyon fprró legyen az olaj, így sülnek ropogósra a golyók.
A csicseriborsó masszából kis diónyi golyókat formázok és a forró olajban ropogósra, pirosra sütöm őket (5-7 perc). Egyszerre 10-12 db-ot sütök ki, hogy az olaj ne hűljön le.
Pitában vagy salátával, tahini öntettel kínálom.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -