Gombás spagetti – ha nem tervezek semmit főzni

Tegnap este semmit nem terveztem főzni. Kedvem sem volt, későn is értem haza, egyedül voltam otthon és mint írtam, amúgy sem terveztem. A sors közbeszólt, ugyanis a Gourmet januári száma várt rám postaládánkban. Néhány hónapja fizettem elő és eddig is elégedett voltam a döntésemmel, egy percig se gondoltam, hogy ne érte volna meg. Ez a szám viszont már a liftben levett a lábamról. Lehet, hogy az én hangulatom is közrejátszott, ez ítéljétek meg ti kedves olvasók, de engem teljesen elkápráztatott a fotó a borítón. Megállítottam a liftet, visszautaztattam magam a földszintre és elballagtam a sarki közértbe. Nem készültem azonnal a borítón mosolygó csodát összedobni, de éreztem, hogy valamit muszáj lesz. A boltban ért a következő meglepetés, mert amióta felújították a sarki Spart, egészen elképesztő gombaválasztékkal bír a zöldséges szekció: 6-7 féle gomba is volt a polcon, köztük csodálatos, óriási Portobellók. Mást nem is vettem.

Tejszínes, gombás spagetti


Visszatértem a lakásba és tüzetesen áttanulmányoztam a Gourmet-t. Ez több mint egy órát vett igénybe és egészen elérzékenyültem az élménytől. Lenyűgöző ez a szám, azt sem tudom, hol kezdjem és milyen sorrendben készítsem majd el a recepteket. A képek és a design tökéletes, igazi erőt adó, kedvcsináló januári kiadás ez, tele jobbnál jobb és kevésbé ismerős olasz receptekkel – olyanokkal, amelyek a megszokottól épp csak annyira különböznek, hogy új megvilágításba helyezik azokat és pont annyira (nem) bonyolultak, hogy azonnal kedvet kap az ember, hogy kipróbálja valamelyiket. Mivel lusta estém volt, nekem csak arra maradt energiám az intenzív olvasgatás, gyönyörködés és fejben-főzés után, hogy legalább valami tésztát összedobjak a beszerzett Portobellókkal, de leszek ennél szorgosabb is.

Ide linkelem a Gourmet receptek teljes listáját a januári számból, remélem így marad a link, ha frissítik az oldalt. Kedvenceim:

FIGS WITH BALSAMIC VINEGAR, MASCARPONE, AND WALNUTS
LASAGNE ROLLS WITH ROASTED TOMATO AND EGGPLANT

PISTACHIO SEMIFREDDO
SALMON CANNELLONI WITH LEMON CREAM SAUCE
SAUSAGE AND BROCCOLI RABE TORTA

Recept a Tejszínes, gombás spagettihez 4 személyre

40 dkg teljes kiörlésű lisztből készült spagetti
50 dkg Portobello gomba
2 gerezd fokhagyma
1 szál póráhagyma
2 ek olivaolaj
2 dl tejszín
só, frissen őrölt bors
1 tk őrölt rozmaring
frissen reszelt Parmigiano-Reggiano

A tésztát al dente keménységűre főzöm. Közben a fokhagymagerezdeket összetöröm, a póráhagymát durván felszeletelem (1/2-1 cm-es darabokra) és az olajon kissé megfonnyasztom. Ha szép fényes, kiveszem a serpenyőből, félreteszem. A gombákat megmosom, nagyobb darabokra vágom és a serpenyőben 2-3 adagban megpirítom őket, amíg egy kicsit összeesnek. Az összes pirított gombát a serpenyőbe teszem, hozzáadom a fonnyasztott hagymát és a fokhagymát, sózom, borsozom (azért nem sózom korábban a gombát, mert akkor levet ereszt és nem pirul, hanem saját levében párolódik) és megszórom őrölt rozmaringgal. Kicsit átpirítom majd felöntöm a tejszínnel. Addig rotyogtatom, amíg egy kicsit besűrűsödik. Összekeverem a kifőtt tésztával, frissen reszelt Parmigiano-Reggianoval tálalom.


Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -