Hasáb és korong
Havas DóraMost tegyük félre azt, hogy nem igazán egészséges olajban sült ételeket fogyasztani. És azt is, hogy léteznek olyan masinák, amelyek majdnem olyan finom sültkrumplit produkálnak, mint az igazi, csak éppen minimális olaj hozzáadásával. Van elég gépem, nincs szükségem se fritőzre, se csodamasinára. Egyszer-kétszer egy évben viszont muszáj sültkrumplit ennem. Olyan igazira gondolok, aminek van vastagsága, szép hasáb formája és mégis ropog a külseje. Aranybarnára sül és addig esszük, amíg van a tálban. Ilyet csak otthon, vagy nagyon nagyon csúcsétteremben kap az ember. A múlt héten a York and Albany-ban kaptam, tegnap pedig a kiskorúaknak is készítettem, hogy ők se maradjanak ki a jóból.
A titok az elkészítésben a kétszeri sütés. Először alacsonyabb hőmérsékleten (kb. 160 fok), másodszor pedig nagyon forró olajban (175 fok). Mivel nekem nincs hőmérőm, ami ilyen magas hőt is mér, az első sütést a gáztűzhely közepes rózsáján maximumon végzem, a másodikat pedig a legnagyobb rózsa legmagasabb fokozatán. A második sütés rövid, csak a színt és a ropogós kérget adja, kb 3 perc. Fontos még, hogy kis adagokban süssük, hogy ne hűljön le az olaj és nem szívja meg magát a krumpli. És persze a burgonya fajtája. Én a biopiacon csak úgy kérem, hogy sütni való legyen, itt olvashattok a fajtákról bővebben.
Amikor ráveszem magam a krumplisütésre, egyből kétféle készül. Hasáb és chips. Amikor gyerek voltam anyukámék minden baráti összejövetelre tonnaszám gyártottak “lapos krumplit” – akkor ugye nem lehetett még itthon zacskózott chipszet kapni. Sosem voltak vele elégedettek, a nyugatról néha ajándékba kapott boltit akarták reprodukálni, én pedig sose vagyok elégedett a boltival, mindig azt keresem, amit a gyerekkori bulikon ettem. A chipskészítésnek is két iskolája van, a vastag és a vékony szeletre vágott. Én a vastagabbat szeretem, és nem csak azért, mert könnyebb elkészíteni. További magyarázattal nem szolgálhatok, ez csupán ízlés kérdése.