Kétféle majdnem hot dog piknikre

Egy gyors és mutatós ötlet piknikezéshez vegáknak és húsimádóknak. Egy kis előkészülettel a szendvicseket helyben össze tudja állítani mindenki az ízlésének megfelelően. Így nemcsak finom, de igazán mutatós szendvicsekkel piknikezhetünk.

Hozzávalók (6-8 személynek)

A répa-doghoz:

4 nagyobb sárgarépa

2 csomag újhagyma

2 ek. extra szűz olívaolaj

2 ág kakukkfű

1 tk. só

½ tk. frissen őrölt bors

A csevap-doghoz:

40 dkg darált sertéshús

1 kisebb vöröshagyma

3 friss zsályalevél

4 ek. zsemlemorzsa

2 tk. só

frissen őrölt bors ízlés szerint

3-4 evőkanál étolaj a sütéshez

A diphez:

250 ml görög joghurt

1 gerezd fokhagyma

½ tk só

½ citrom frissen facsart leve

1 kis csokor petrezselyem

 

Elkészítés:

A sárgarépákat meghámozzuk, enyhén sózzuk, borsozzuk és egy hőálló tálba tesszük a megtisztított újhagymákkal. Mellédobjuk a kakukkfüvet, meglocsoljuk olívaolajjal és 200 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük, közben egyszer átforgatjuk.

A darált húst összekeverjük a finomra vágott vöröshagymával, vékony szeletkékre vágott friss zsályával, a zsemlemorzsával és a tojással. Sózzuk, borsozzuk és alaposan összedolgozzuk. Nedves kézzel virsli formájú rudacskákat gyúrunk a masszából, és kevés forró olajban kisütjük őket.

A sült répát, a hagymát és a húst külön-külön alufóliába csomagoljuk. Egy kis fej megmosott salátát és 8-10 sós stanglit vagy kiflit is elcsomagolunk.

Az öntethez a fokhagymát mozsárban pépesre zúzzuk a sóval, majd a többi hozzávalóval összekeverjük, jól záró műanyag edénybe tesszük és ezt is magunkkal visszük. A pikniken a hozzávalókat ízlésesen elrendezzük és hagyjuk, hogy mindenki összeállítsa a saját szendvicsét.

 

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -