Kicsit nagy a csend? Decemberben WAMP Gasztro!

A nagy hallgatásnak oka van: szaladgálok, telefonálok, találkozok, rohanok, megbeszélek, kóstolok és nagyon izgulok, röviden: szervezem a WAMP Gasztrót. Decemberben 3 alkalommal is lesz WAMP (nem a Gödörben, hanem a Millenáris Parkban), ami önmagában is szuper, de most kiegészül 20-25 gasztronómiai árussal is. Nem sorolom fel, hogy kik lesznek és nem is nevezem meg a kedvenceimet, mert mindenkit szeretek valamiért. Inkább elmondom, hogy mi alapján válogattunk és az első WAMP-ig minden nap felfedem néhány résztvevő kilétét.

A szelekció során az volt a cél, hogy olyan árusokat válogassunk össze, akik segítségével a dizájn és a gasztronómia összekapcsolódását megmutathatjuk. Mivel a karácsonyi bevásárló időszak közepén járunk, arra is figyeltünk, hogy mindenféle gasztroajándék kerüljön a kínálatba, lehetőleg megmaradva a dizájn és gasztro vonalon. Természetesen elsősorban a dizájnos magyarokra koncentráltunk, a külföldiek közül pedig olyanokat igyekeztünk összegyűjteni, akik nagyon különleges vagy kevésbé ismert portékával rendelkeznek. Izgi? Szerintem nagyon.

Gyertek!

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -