Konyhai alapfelszerelés

Önállósodás, nagykorúság – a konyhában is. Ha ez a cél, akkor egy egyszerű, de igen hasznos listával segítünk: mutatunk néhány olyan konyhai eszközt, ami nem hiányozhat, ha azt akarjuk, hogy komolyan vegyenek ezen a téren is.

A főzés nemcsak buli vagy hobbi, hanem olyan idő, amit magunkra fordítunk, valami, amit első sorban önmagunkért teszünk. Amikor az ember elhatározza, hogy komoly háztartást fog vezetni, rögtön szembesül is néhány problémával. Például a hűtő tartalma egy nagybevásárlás után olyan sebességgel ürül ki, amit nem is gondolnánk. Ha pedig nem lesz üres a hűtő, akkor pillanatok alatt romlanak meg a benne maradt ételek. Lehet, hogy a legszebb dizájn kütyüről úgy éreztük, ott a helye a konyhában, de amikor kell majd, a legalapvetőbb, legegyszerűbb darabot fogjuk kincsként őrizni, nem a formatervezett, méregdrága eszközt.

Edényfogók

Senki nem született azbeszt kézzel, szóval aki nem akar rögtön az első konyhai szárnypróbálgatásai során komoly égési sérüléseket szerezni, inkább vegyen néhány fogókesztyűt. Nem csak csúnya virágmintás létezik belőle, keressünk színben és kivitelben hozzánk és a konyhánkhoz illőt.

Borospohárkészlet

Alapszabály, hogy akármilyen pohárból nem iszunk bort. Ha ezen túlvagyunk, akkor sem mindegy, milyen bort milyen pohárba töltünk. Sajnos tény, hogy a konyha egyik fogyóeszköze a borospohár. Néha a legártalmatlanabb mozdulatra adja meg magát, miközben pakoljuk a mosogatógépbe vagy a kezünkben törik, reped mosogatás közben, és a hatdarabos készlet rögtön két-három darabra apad. Arról szó sem lehet, hogy vizespoharakkal bénázzunk a barátaink előtt, ezért ellenőrizzük és szedjük ráncba a borospohár készletünket! 6 db fehér- és 6 db vörösboros pohár legyen otthon.

Poháralátét

Ez ugyan csak apróság, kiegészítő, nem dől össze a világ, ha nincs. Szerintünk ez az a kiegészítő, ami ha van, feldobja a terített asztalt, jó ízlésről, figyelemről árulkodik. Ha viszont nincs, akkor győzzük törölgetni az asztalról a pohárnyomokat. Keressünk egyedi dizájn vagy antik darabokat – ilyeneket akár külföldi útjainkon vagy bolhapiacokon is beszerezhetünk!

Szervírozó tál és tálca

Fotón milyen jól mutat egy szépen előkészített szervírozó tál vagy tálca, igaz? De nehogy azt higgyük, hogy ez csak a foodie-k és a stylistok kiváltsága. Egyrészt szebbnél-szebb, kézzel készített tálakat is választhatunk, így tele lehet a konyhánk egyedi darabokkal. Az esztétikumon túl pedig hasznos, amikor kettőnél több személyre tervezünk egy-egy ebédet vagy vacsorát.

Kések

A vajazó kés gyerekek kezébe való! Ha komoly konyhát szeretnénk, megbízható késekkel, itt az ideje felnőtt üzemmódra váltani. A profi séfek például egy lépést sem tesznek a késkészletük nélkül, nem véletlenül. Kenyérvágó, zöldségszeletelő, húsvágó és még egy legalább legyen nagyon jó minőségű pengével. Ez alap. Mivel a jó minőségű penge elég drága, ezen nem érdemes spórolni. Hosszú távra szól, a következő lépés pedig az, hogy vigyázzunk is rá.

Dugóhúzó

Ebból nem elég egy. Az egyik lehet a hülyebiztos változat, ami két kis kar segítségével kiemeli a dugót, vagy egy olyan, ami szinte magától kihúzza. De komoly borokat komoly és profi eszközzel bontunk, ez pedig a hagyományos dugóhúzó.

Konzervnyitó

Képzeld el a szitut: mindent előkészítettél a világ legjobb csicseriborsó salátájához, épp csak a csicseriborsó konzervet nem tudod felbontani, mert nincs hozzá konzervnyitód! Elég ciki…

Vágódeszka

A kis lakások és kis konyhák átka, hogy a munkalap sem túl nagy, de még így sem tehetjük meg, hogy vágódeszka nélkül szeleteljük a hagymát. Minimum két vágódeszka legyen: egy a húsoknak és egy zöldségeknek.

Tepsi

Ebből is legalább kettő legyen. Süteményekhez, sült zöldségekhez, héjában sült krumplihoz vagy bármilyen más sült húshoz elengedhetetlen.

Műanyag dobozok

Egyszer-kétszer még belefér, ha a kínai büféből hazahozott műanyag dobozt elmossuk, és abban visszük másnap a munkába az ebédedet, de inkább szerezzünk be néhány jó minőségű műanyag uzsonnás dobozt, és azzal villogjunk. (Meg persze azzal, ami belekerül.)

Koktél shaker

Koktélozni menő, ráadásul a látszat ellenére a koktélkészítés nem ördöngösség, és azonnal bárkit lenyűgözhetsz a tudományoddal. Ennyit megér…

Egy jó kávéfőző

Kávé nélkül hogy lehet élni? Kávé nélkül hogy lehet elkezdeni a napot? És egyáltalán: hogy lehet rossz kávét inni? Na, ugye. Kapásból mondtunk három érvet amellett, hogy beszerezzünk egy jó kávéfőzőt. A jó kávéhoz ugyanis két dolog biztosan kell (több is, de ezt majd később kifejtjük): jó minőségű kávé és egy jó kávéfőző. A felnőtté válás kritériumai.

Evőeszköz-rendszerező

Nincs kiábrándítóbb, mint a fiókban látható káosz: egy tartó-rendszerező a hétköznapi evőeszközöknek, késeknek, kanalaknak és villáknak, és egy másik az egyebeknek (merőkanalak, fakanalak, szedő eszközök, salátáskanalak, stb.) kötelező!

Fűszertartó polc (vagy fiók)

Kinek hogy esik jobban kézre: tárolhatjuk a fűszereket fiókban is, vagy polcon is: a lényeg, hogy rend legyen. Címkézzük fel az üvegeket, tartsuk külön a süteménykészítéshez való dolgokat az egyéb fűszerektől, a só- és borstartó viszont mindig legyen a kezünk ügyében.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -