Lekvárfőzést minden nap vállalok

2 hete érik bennem ez a bejegyzés. Akkor ugyanis lekvárt főztem, sárgabaracklekvárt. Eddig csak ritkán talált meg ez a feladat és akkor is csak kis mennyiségekkel bíbelődtem, mert vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy nagymamám és anyukám minden évben többször odaáll a lekvárfőző üst mellé. Az üstöt egy régi kopott kályha hevíti, ami több generáció óta alapkelléke a családi lekvárfőzésnek. Eredetileg Nagypapám nagyapjáé (az én ükapámé, huh) volt. Dédapám kisebb módosításokat eszközölt rajta, a jelenlegi formáját pedig már Nagyapám keze munkája is meghatározza. Nagy becsben van az öreg kályha, jó szolgálatot tesz. Így hát lekvárom bőven van, a munkálatokban pedig legfeljebb kisegítőként szoktam részt venni, de ez is legfőképp gyerekkoromban volt jellemző. Most viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy magam is kezembe vegyem a nagy lekvárfőző fakanalat és nem is sejtettem, hogy milyen gyönyörű napot kapok ajándékba. Ha ilyen a lekvárfőzés minden nap kérek belőle, ha lehet.

2 hete éppen a tomboló kánikula közepén jártunk, amikor beérett Göncön a barack, nem volt mese, be kellett főzni pedig egyetlen sejtem se kívánta, hogy a majd 40 fokos melegben a tűzhely mellett ácsorogjak órákon át. Nagymamám, a rutinos lekvárfőző és tündéri nagymama mélyen átérezte a helyzetet, amikor csütörtökön felhívott és felajánlotta, hogy menjek ki hozzájuk a hétvégégn a kertbe a nagy diófa alá lekvárt főzni a rézüstben. 10 kiló 2 óra alatt meglesz, mondta. Kicsit izgultam, mindig izgulok, ha mások is figyelik, amit csinálok – főleg, ha az a valaki sokkal gyakorlottabb mint én, de ez csak pár pillanatig tartott. Mire megérkeztem a gyümölccsel és minden más hozzávalóval felszerelkezve, a helyszín már tökéletesen előkészítve várt.

Akármennyire fő lekvárfőzőnek képzeltem magam ezen a napon – hiszen most az én lekvárom főtt, én ízesítettem és úgy keltem fel, hogy ez lesz az első igazi nagy önálló befőzésem – valójában megint én voltam a kislány, aki most nem a nagy barna szemein keresztül, hanem a fényképezőgép objektívje mögé bújva figyelte az eseményeket. Próbáltam itt-ott magamhoz ragadni a fakanalat, de egy bejáratott gépezetbe nem kell egy plusz fogaskerék. Drága nagyszüleim keze alatt égett a munka a jól megkoreografált rend szerint. Mire meghoztam az üvegeket már a megmosott, kimagozott barackokat öntötték az üstbe. Mire kettőt fordultam már égett a tűz (mellesleg a képen látható gallymennyiséggel főtt meg a 10 kg barack). Alig gurítottunk le egy kupica pálinkát – le kelett tesztelni mielőtt a lekvárba tettem volna – már érkezett is a Nagyi a tiszta üvegekkel és a celofánnal (az kell a fedő alá különben bebarnul, igényes munka kerüljön ki a kezed alól Fiam!). Beletesszük a cukrot, innen már csak 20 perc kell neki hangzott az utasítás. Pedig még csak most kezdük…

Dórikám, szólj a Nagymamának, hogy csináljon nekem egy lazát. Szaladtam a konyhába és azzal a mozdulattal fordulhattam is vissza: Nagyi ott várt az ajtóban, jöttem vissza a laza fröccsel a kezemben. Leültünk, kivártuk a 20 percet és itt végre eljött az én nagy pillanatom: eldönthettem, hogy mennyi levendulát adok a lekváromhoz. Nagymamám kivételesen nem tett megjegyzést, nem próbált lebeszélni, sőt érdeklődve figyelte, hogy mi sül ki a levendula hadműveletből, de azt a végén semmiképp se engedte, hogy beletegyek még egy kiskanálnyit a majdnem kész lekvárba. Hamarosan kiderül, hogy igaza lett-e.

Ahogy Nagypapám előre megmondta, 1/2 4-re kész lettünk. Az egész művelet, üvegvásárlással, mosással, főzéssel, dunsztba csomagolással nem tartott tovább 2 óra 10 percnél. Ez persze köszönhető a nagyszülők rutinjának, s mindezek ellenére nekem mégis olybá tűnt hogy egész nap főztük a levárt. Minden perc ízét a számban érzem és alig várom, hogy mehessek a nagy diófa alá a következő gyümölccsel megpakolt ládával.

Recept (25×3,5 dl lekvárhoz)

10 kg sárgabarack
4 kg cukor
4 tk finomra őrölt levendula + 25 csipet
kb. 1 dl barackpálinka

A megmosott, kimagozott barackot rézüstbe teszem és időnként kevergetve addig főzöm, amíg a gyümölcs szétesik és majdnem teljesen megfő. Hozzáadom a cukrot, további 20 percig főzöm, amíg teljesen felolvad. Beleszórom a mozsárban finomra tört levendulát, alaposan elkeverem és kiforrázott üvegekbe szedem. Minden adag tetejére szórok 1 csipet levendulát és 1/3 cl barackpálinkával felöntöm. Celofánnal és kupakkal lezárom az üveget, szárazdunsztba teszem és ott hagyom teljesen kihűlni.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -