Négy szó (és cukrászdák)

Négy szó, ennyit szánok mára: menjetek el a Gerbeaud-ba!

Kifejtem: mega édeszájúként szeretek cukrászdába járni. Nem csak a finomságok miatt, hanem a hangulatot, megnyugvást, beszélgetéseket is keresem, szeretem. Már talán írtam róla, hogy közvetlenül R2r születése után napi 3 szelet torta biztosította számomra a túlélést. Nem tartott sokáig szerencsére, de akkor erre volt szükségem. A Budai Szamos volt a törzshelyem, mert sétatávon beül esik és elfogadható volt a kínálat. A Szamos azóta mélyrepülésbe kezdett, a kínálat maradt (és én pedig ráuntam), nem járok már nagyon arra, de ezt nem részletezem tovább.

Itt nem szoktam, most mégis egy kis panaszra nyitom a szám, de csak néhány szó erejéig. A nagy magyar gasztroforradalom valahogy elkerülni látszik a cukrászatokat pedig sokkal nagyobb hagyományokkal rendelkezünk ezen a területen, mint a csúcsgasztronómiában. Mégis van 5-10 olyan étterem, ahova büszkén küldöm, kísérem külföldi ismerőseimet és ahova szívesen járunk mi is, ha nem is napi szinten. Ez a cukrászdákról ritkán modóndható el. Olyan, mintha itthon elég lenne a Dobos-Eszeterházy-Krémes szentháromság a cukrászdába járóknak, és megelégednének ezzel a cukrászok maguk is. Mintha nem jártak volna még külföldön, ahol azért jó rég túllépett már a szakma a tortaszeleteken. Mint mindenben itthon, átmenetet találni a csúcskategória és az elszomorító szürke átlag között szinte lehetetlen. Van design cukrászatunk cuki, de nem valami finom sütikkel – gyerekprogramnak klassz egy esős délutánon, de én személy szerint nem komálom. Néhány öt csillagos hotel cukrászata említésre méltó (Four Seasons, Le Meridien, New York Palace), de ezek szállodákban vannak én pedig nem szeretném magam külföldinek érezni a szülővárosomban. Sorry. Szerencsére létezik 1-2 csúcscukrászat is, ahol legalább kacsintgatnak a külföldi trendek felé, és sok esetben nagy sikerrel is járnak – ezekről is jelentek hamarosan. Ezt a trendet az egyik legnagyobb múlttal rendelkező hazai is cukrászda (a történetéről bőséges tájékoztatás itt, itt, és persze a hivatalos honlapon) magáénak érzi, ezért gondoltam, hogy szólok: alkalom adtán érdemes ellátogatni a Gerbeaud-ba.

A Gerbeaud azért érdekes ebből a szempontból, mert ehhez a cukrászdához sokunkat vegyes érzelmek fűzik. Nem igazán a pestieké, gondoljuk, inkább a kötelező túristalátványosságok egyike, amelyet érdemes kipipálni a listáról, ha valaki Budapestre látogat. Keringenek mindenféle kósza hírek idős nénikről és fiatal fiúkról, de ettől a sztoritól infarktust kap kedves házigazdám és most pont nem az a cél, hogy bárki elijesszek a Gerbeaud-tól. Nincsenek nyanyák. Vannak külföldiek. És jó lenne, ha lennénk többen helyiek, mert az épület gyönyörű, alkalmas egy jó beszélgetésre, régimódi kávéházi hangulatra, nagystílű pesti szórakozásra és egyre több különleges, nemzetközi mezőnyben is figyelemre méltó sütemény is várja a pultban, hogy felfedezzük. Én degeszre ettem magam, napok kellettek hozzá, hogy feldolgozzam ez élményt. És ledolgozzam a kilókat.

21. századi sütemények néven futnak az új kreációk, természetesen megtalálható az összes nagy klasszikus is mellettük. Az újak között nekem két személyes kedvencem van, nem nehéz kitalálni, hogy ezek a masszív kategóriát képviselik: a Royal Valrhona csokoládé és a Narancsos karamell szelet. Mindkettő tésztáját ropogós grillázs gazdagítja és erre kerül a csokoládé esetében a mogyorós tej- és fehércsokiból készített könnyű csokoládémousse, a narancsos karamellnél pedig adja magát a névben is szereplő két elem. Nagyon kevés hiányzik hozzá, hogy tökéletes legyen ez a két süti, és az is inkább a külsőségekben mutatkozik meg: meg kell még találni a megfelelő tányért, evőeszközt és tálalási módot, hogy méltó formában kerüljenek elénk ezek a csodák.

Mentségemre és a Gerbeaud dicsőségére legyen mondva, hogy a könnyedebb sütemények között is találtam olyat, amiért lelkesedek. Az újragondolt klasszikus gyümölcsös túrótortácska csodálatos: nagyon könnyű túrókrém gyümölcszselével töltve, linzer lapon, a tetején könnyed barackzselével. Minden komponens ismerős, klasszikusnak mondható, az összhatás mégis nagyon modern, könnyed és olyan igazi szájban elolvadós.

Azt gondolom, hogy a Gerbeaud jó úton halad. Az elején tartanak még, de van alap, amire lehet építeni és van tehetség, ami lehetőséget kap a kibontakozásra. Van akarat, van elképzelés és van nagyon sok munka. És lelkesedés. Régen beszélgettem itthon olyan emberrel, mint Niszkács Anna, akinek sugárzott a szeme az egész beszélgetés alatt és azt se tudta milyen sorrendben sorolja a terveket, a félig kész munkákat és a büszkeségeiket.

A végére hagytam a kívánságlistám: legyen lila macaron! – mert hogy macaronok is készülnek a Gerbeaud-ban, de ezekről nem tudok nyiltatkozni, mert a helyszínen már nem fért belém egyetlen picúrka macaron se, itthon pedig elbántam velük, mert a hűtőben tároltam őket, ami nem igazűn tett jót az állaguknak. Nincs mese vissza kell mennem egy macaron kóstolóra.
Legyenek poharas desszertek, kicsi poharakban, sok színben, többféle állagú, texturájú habok, krémek, kanalazós finomságok!

Lesz még szó a Gerbeaud-ról és kíváncsi vagyok a véleményetekre! Azt még illik ideírni, hogy nem olcsó mulatság a Gerbeaud-ban cukrászdázni, de a csúcscukrásztaok sehol sem azok.