Nem vagyok a hegyekben nyaralós típus. Minden nyaraláson hosszan eljátszom a gondolattal, hogy én igenis a tenger mellett szeretnék élni. Minden irányból körbejárom a dolgot, megpróbálom kiokoskodni, hogy hogyan lenne ez lehetséges, de sajnos még nem jutottam el a megoldásig. Pedig ott lenne a helyem, ezt jól tudom és, ha nem is örökre, egy időre szívesen kipróbálnám, hogy milyen érzés mondjuk télen a tenger morajlására ébredni. Azt tudom, hogy nyáron milyen, azt is, hogy mennyire megváltoztat minket a tenger, amíg ott vagyunk.

Azt se bánnám, ha a tenger gyümölcseihez (valahogy nem szeretem ez az elnevezést, annyira fellengzős) olyan könnyen hozzájuthatnék, ahogy azt csak a tenger mellett lehet. Amikor természetes az, hogy reggel a piacon a halas standokon a néhány órája kifogott halak közül válogathatok. A nap eldöntendő kérdése csupán az lenne, hogy fehér borban pároljam a feketekagylót, grillezem a szardíniát, wokba dobjam-e a garnélát, vagy mit kezdjek a kisebb-nagyobb ismerős és ismeretlen halfajtákkal. Szeretném ezt az életet.

Amikor apartmanban nyaralunk mindig figyelünk rá, hogy legyen grill a kertben. Nem csak azért, mert jelentősen leegyszerűsíti az otthon főzést, hanem a közösségi élmény – a kertben szaladgáló gyerekek, a tüzet rakó, söröző férfiak és a salátát vagdosó nők mind az élmény részei – és az utánozhatatlan ízek miatt is. Tengeri hal, tengerparti grillre való. Többek között.

A Dél-Szláv országokban a kis tengerparti éttermekben mindenhol kínálnak mángoldot a halak mellé. Magában, sok fokhagymával, olívaolajon dinsztelve, vagy főtt krumplival keverve. Én mindkettőért odavagyok, itthon is mindig vadászom a mángoldot és nem is értem miért annyira nehéz ügy, hogy találjak.

Recept

1 kg mángold
10 gerezd fokhagyma
8 ek olívaolaj
1 kg krumpli

frissen őrölt bors
opcionális: 1/2 szerecsendió reszelve

A krumplit megpucolom, felkockázom és hideg, enyhén sós vízben felteszem főni. Amikor puha leszűröm, visszateszem a lábosba és kevés olívaolajat öntök rá.
A mángold vastag szárát levágom, a leveleket összedarabolom. 2-3 adagban dinsztelem: nagy serpenyőbe 2-3 ek olívaolajat öntök, közepes lángon felhevítem. Rádobok 2-3 gerezd hajszálvékony szeletre vágott fokhagymát, épp csak addig pirítom, amíg illatozni kezd és máris rádobom a mángoldot. 6-8 percig dinsztelem, amíg teljesen összeesik. Sózom, borsozom, esetleg kevés szerecsendiót is reszelek rá. A krumplihoz keverem, majd ugyanezt teszem a maradék mángolddal is. A bégén bőven meglocsolom olívaolajjal, utánafűszerezem és melegen tálalom.

Előző cikkNyári minestrone
Következő cikkKacsaragu
2006. szeptemberében kezdtem el írni a Lila füge blogot, ami azóta sok változáson ment keresztül, mindig egyre több és szebb lett. Ma már nem blog, hanem ez az oldal. Persze nekem egy oldalnál sokkal több, mert az életem egyre nagyobb, izgalmasabb, szinesebb része.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. jaj a szívünkből szóltál! mi is mindig a tenger mellett szeretnénk ébredni, mindig végiggondoljuk az összes lehetőséget, mindig grilles apartmant keresünk, és imádjuk a mángoldot. like, like, like!

  2. Dédi sokszor főzött mángoldot – mondta a nagymamám. Ez azt jelenti, hogy régen nálunk is elterjedt volt.

    Imádom én is, szerecsendióval mennyei 🙂 Örömmel vásárolnék belőle a piacon, ha lenne.

    Tengerből pedig sosem elég !!! Kívánom én is, hogy egyszer csupa tergerparti bejegyzéssel jelentkezz 🙂

    Üdv.: Piros

  3. Elgondolkodtatott az írásod és valóban szerencsésnek mondhatom magam, hogy itt élek a tenger mellett. Amikor ez mindennapi dologgá válik, az ember hajlamos elfelejteni, hogy mekkora kiváltságban van része, hogy ott élhet ahol akar és ahol szeret. De gondolom ez abból fakad, hogy azért nem mindegy itt nyaralni… vagy itt élni. Az ember természeténél fogva egy örökösen elégedetlen lény (általánosságban véve) és bevallom sokszor vágyik arra ami nincs, még akkor is ha az ami van jobb. Ettől függetlenül nem változtatnék a dolgokon. Kívánom, hogy egyszer beteljesüljön a vágyad.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here