Roséra sütött kacsamell szeletek, sült szőlővel, répákkal

A kacsa valamiért ősszel kerül elő: íze is gazdag, színei is az ősszel harmonizálnak. Ilyenkor szüret idején szőlővel sokféle képpen el lehet készíteni.

1 egész kacsamell filé, bőrével együtt

40 dkg kisebb, színes sárgarépa

1 fürt magnélküli, édes lila, nagyszemű szőlő

2 evőkanál olívaolaj

2 evőkanál balzsamecet

1 teáskanál világos nádcukor

1 teáskanál nagyszemű só

tálaláshoz: sópehely, frissen őrölt bors

A sütőt melegítsük elő 180 °C fokra. Egy sütőlemezre terítsünk sütőpapírt. A megmosott és hámozott répákat hosszában vágjuk fel és fektessük az előkészített sütőlemezre, úgy, hogy a zöldségek ne fedjék be egymást. A megmosott szőlőszemeket tegyük a répák közé. Locsoljuk meg az olívaolajjal, a balzsamecettel, hintsük meg a nagyszemű sóval és a nádcukorral és kb. 20 perc alatt süssük át.

A megmosott és papírtörlővel szárazra törölt két fél kacsamellet fektessük felforrósított, száraz serpenyőbe, bőrükkel lefelé. A hőmérsékletet redukáljuk közepesre és a kacsamellek mindkét oldalát süssük körbe, amíg szép kérget kapnak. A húsokat sütőcsipesz segítségével forgassuk. A kiolvadó kacsazsírt öntsük le. Takarjuk le fedővel és pihentessük kb. 10 percig, majd éles késsel vágjuk ujjnyi vastag  szeletekre,  majd fektessük a sült szőlős, répák tetejére. Sópehellyel hintsük meg és tálalhatjuk is.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -