Sütőtöklekvár

Friss szerelmem a lekvárfőzés, ám annál hevesebben dúló. Ez másoknak is feltűnt, mert a múlt héten az m1 Teadélutánjába (00:27:25-től) hívtak a lekvárfőzésről beszélgetni. Elsőre legszívesebben a nagyimat küldtem volna, ez mégiscsak az ő asztala, de a műsor után ő azt mondta nekem, hogy nem is tudta, hogy ilyen lekvárok léteznek. Most kóstolja őket, engem pedig a frász kerülget (előre megmondta, hogy meg fogja kritizálni).

Fűszeres sütőtöklekvár

Kis fejtörést okozott, hogy milyen lekvárt főzzek október legvégén, már szinte alig van befőzhető gyümölcs (a körtén már túl vagyok), amikor beugrott a sütőtök. Bevallom, idén hallottam először a sütőtöklekvárról, de egyből legalább 5 helyről záporoztak rám az infomorzsák egy héten belül. Egy teljes napig folyamatosan agyaltam a fűszereken, közben elkészítettem 2 féle sütőtökös ételt és ízlelgettem gondolatban a majdani lekvárt. Végül megszületett a receptúra, jött a stáb és felvették a vágóképeket. A lekvárból pedig már alig van. Nem kenyérre kenjük, hanem grillezett vagy érettebb sajtokhoz, füsölt vagy ízesebb húsokhoz esszük és nagyon szeretjük. Egy kevésbé fűszeres verzióval is megpróbálkozom majd azt hiszem. Sok naranccsal talán. A sütőtöklekvár receptjét a múlt hét óta sokan kértétek, hát íme.

Recept

3 kg sütötök

1 citrom leve
1 narancs leve
1 kg cukor
fűszerkeverék:
7 szem szegfűbors
5 szem szegfűszeg
1/2 tk őrölt fahéj
1 csipet sáfrány
1 vaníliarúd
A fűszereket a vanília és a sáfrány kivételével mozsárban finomra töröm.
A tököt nagyobb darabokra vágom, sütőben puhára sütöm, majd lehúzom a héját.  Lábosba teszem, hozzáadom citrom és a narancs levét, a vanílairúd kiakapart magját és a vaníliarudat, a csipet sáfrányt és a mozsárban összetört fűszereket, összefőzöm. A vaníliarudat kiveszem. Botmixerrel (ha kell) összetöröm a lekvárt, de hagyok benne darabokat. Hozzáadom a cukrot és 20 percig főzöm, elzárom a lángot és a lekvárt forrón üvegekbe töltöm, rövid idöre a tetejükre állítom az üvegeket, és szárazdunsztban kihűtöm.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -