Szezámfagyi tahinivel

Kezdek magamhoz térni a Blogkóstoló után. Nem is tudom mikor voltam utoljára ennyire fáradt, napokba telt a regenerálódás. 500 adag pavlova! Azt gondoltam könnyű dolgom lesz, csak fehérjehab az egész. Na persze. 6 liter tojásfehérje kellett hozzá. Persze azt is kitaláltam, hogy egyből három féle feltét legyen, mert ugye CSAK fehérjehab. Nem is ragozom tovább, már jól vagyok. Ezt bizonyítandó, ma fagyit készítettem. Régi nagy álmom váltottam valóra.

Szezámfagylalt

A szezámfagyiról egyszer olvastam valahol – azóta is keresem, hogy hol lehetett – nem volt kérdés, hogy ki kell próbálnom, a tahini az egyik kedvenc alapanyagom. Úgy képzeltem, hogy ennek a fagyinak mindenképpen főzött alappal kell indulnia, kell a szezámmag olajos, édeskés, de ugyanakkor szikár, száraz íze mellé a lágy krém. A szokásosnál egy kicsit több sót tettem bele, mert így jobban érvényesül a szezámmag íze szerintem. A sósságot a végén még nagyon szépen lehet egyensúlyozni, a kedvencem levendulamézzel és fekete szezámmaggal. Mehet még a tetejére pirított szezámmag, fekete szezámmag vagy a kettő keveréke. És tovább lehet fokozni az élvezeteket, ha egy kevés tahinit 1:1 arányban mézzel kikeverünk és abból csorgatunk a fagyira. Utána még meg is lehet szórni szezámmaggal – erre a napra megvan a kálciumkvóta!

Recept (1 l fagyihoz)

3,5 dl tej
3,5 dl tejszín
2 tojássárgája
2 egész tojás
10 dkg cukor
1 tk só
1,5 dl tahini

A szokásos módon főzött fagylaltot készítek: a tejet és a tejszínt egy közepes lábosban felforralom. Közben egy keverőtálban a cukrot a tojássárgájával és az egész tojásokkal fényes fehérre keverem habverővel.  A forró tej felét kanalanként a tojáshoz adom, közben folyamatosan keverem, nehogy összekapja a tojást. Visszaöntöm a maradék tejhez a lábosba, elkeverem és közepes lángon, folyamatosan keverve, addig főzöm, amíg besűrűsödik. Leveszem a tűzről, belekeverem a tahinit és a sót. A masszát lehűtöm, majd a fagyigépben krémesre fagyasztom. Fogyasztásig mélyhűtőbe teszem.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -