Szilvalekváros csirkecomb piknikre

Hálás voltam a hétvégén az időjárásnak, hogy legalább ezen a két napon, amikor végre sehova nem rohantunk és mindenki együtt volt, nem esett az eső, sőt még a nap is sütött. Hamufelhő ide vagy oda, mi a szabadban töltöttük az egész víkendet. Vasárnap délután a gyerekeket bevezettük a piknik műfajába, akkora sikerrel, hogy megbeszéltük, két hetente megyünk, nagyon jó kis társaság jött össze. Nem mentünk messzire, a Margitszigetre csupán, a cél az volt, hogy sok időnk legyen a szabadban és mivel R2r még mindig a nap közepén alszik, egész napos túrát  nehézkes szervezni. Itthon ebédre ettünk egy levest, hogy kibírjuk a piknikig, 4 körül pedig már a pokrócokon ülve falatoztunk. Amíg R2r aludt 3 féle étel el is készült.

Fűszeres, szilvalekváros csirkecomb

Ha Nigella lennék azt mondanám, hogy ezt a csirkét ripsz-ropsz be kell pácolni előző nap, hogy az ízek jól átjárják a húst és a piknik napján csak a sütőbe kelljen bependeríteni a combokat. Igen, így a legjobb, de akkor sincs baj, ha 10 egyéb program közé szorítva csak 1 óra jut arra, hogy a combok a hűtőben ismerkedjenek a szilvalekváros páccal. A pác elkészítésénél nem igazán az járt a fejemben, hogy ne ragadjon majd a pikniken a hús (egy kisgyerekesnél úgyis mindig van nedves popsitörlő), hanem inkább a vörösboros-aszaltszilvás pulykamell ízvilágát akartam egy kicsit felidézni a csirkecombok körül.

Recept (6-8 személyre)

16 db csirkecomb
2 ek olívaolaj
2,5 dl szilvalekvár
1 dl balzsamecet
1/2 dl szójaszósz
2 tk koriander mag
2 tk rózsabors
1 tk só

A csirkecombokat megmosom, szárazra törlöm. A rózsaborsot és a koriandert mozsárban összetöröm.
A páchoz a hozzávalókat összekeverem. Ha a lekvár nagyon sűrű, egy kevés vízzel felfőzöm előtte. A combokat egy nagy tálba teszem és ráöntöm a pácot. Az egészet legalább egy órára, max. egy éjszakára a hűtőbe teszem. Nagy tepsibe szedem a páccal együtt, fóliával letakarom és 190 fokra előmelegített sütőbe teszem. 40 percig sütőm, közben egyszer megfordítom a combokat. Leveszem a fóliát, feltekerem a hőt és 5-7 perc alatt mindkét oldalukon megpirítom a húst. Műanayag tálba teszem és piknikkosárba teszem. Jó illik hozzá  a humusz és a szezámmagos kifli.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -