Fagyiszezon 2008

Elkészült az idei első fagyim és különösen büszke vagyok rá, mert saját kutyulmány. Amióta süt a nap és kicsit felmelegedett a levegő szinte minden nap lesétálok a cukiba néhány gombóc fagyiért. Csak a baba miatt is, nagyon szereti :). Egyik nap a Csaba utcai kézműves fagyizó felé vetett utunk (itt fordulj jobbra gyorsan, együnk egy fagyit!) és nagyon finom körte fagyit ettem ott. Addigra már 2 napja a hűtőben várt jobb sorsra 6 gyönyörű, pirosas héjú vilmos körte, tudták, hogy fagyi lesz belőlük, csak azt nem, hogy milyen. Még én sem. Eredetileg David Lebovitz könyvének 79. oldalán található karemelles körtefagyit szándékoztam elkészíteni, de ebben a klassz tavaszi napsütésben (ami akkor még tavaszi volt, amikor elkezdtem írni ezt a bejegyzést, mostanra inkább nyári hőségnek nevezném) nagyon téliesnek tűnt a cukros, tejszínes íz, bár még mindig csábítóan hangzik. A Csaba utcai körtefagyi jó citromos volt és könnyű. De mivel abból mostanában ettem és szerencsére úgy tűnik, a kreatívkodás iránti vágyam is visszatért egy kicsit, nem akartam ugyanazt (megkísérelni) reprodukálni. Így készült el a krémsajtos körtefagyi karamellizált dióval. Állagra valahol a fent említett kettő között helyezném el, a tejszínes verziónál egy kicsit könnyebb, de diétásnak mégsem nevezném. Enyhén amerikai beütést kapott a krémsajttól és a dió betétettől, de szerintem ez senkit sem zavar. Sőt!

Körte fagyi sajtkrémmel és dióval


Recept (1 l fagyihoz)

1/2 kg körte (édes fajta, pl. vilmos, kb. 4 db)
1 dl víz
1 ek frissen facsart citromlé
1 citrom reszelt héja
2 dob. Philadelphia krémsajt (lehet light, kb. 200 g)
2 dl tejföl (ez ne legyen csökkentett zsírtartalmú)
1 dl főzőtejszín
12 dkg cukor
pici só

A körtéket megmosom, a magházukat eltávolítom és egyforma darabokra vágom. Nem kell őket meghámozni. A citromlével és a reszelt citromhéjjal a vízben puhára főzöm, majd lehúzom a tűzről és hagyom kihűlni. Amint ez megtörtént botmixerrel pürésítem.
Közben a krémsajtot a tejszínnel, a tejföllel, a cukorral és a sóval elkeverem, hogy teljesen homogén masszát kapjak. Ehhez adom a pürésített körtét. Ellenőrzöm az ízeket, ha kell egy kis cukrot vagy citromlevet adok még a masszához, ezt a körte édessége határozza meg. Fagyigépben lefagyasztom.
Így önmagában is nagyon finom, de karamellizált dióval kiegészítve még jobb ez a fagyi. A dióhoz:

60 ml víz
10 dkg cukor
15 dkg dió
pici só vagy még jobb, ha fleur de sel

A vizet, a cukrot és a diót közepes méretű lábosban, közepes lángon folyamatosan kevergetve addig hevítem, amíg a cukor feloldódik és elkezd barnulni, karamellizálódni. Ekkor lejjebb veszem a hőmérsékletet és alacsony lángon addig kevergetem, amíg a diószemeket a karamell teljesen befedi és egészen besűrűsödik az egész. Ekkor kissé kiolajozott sütőlapra borítom a karamelles diót, megszórom egy pici, tényleg csak egy csipet, sóval és hagyom kihűlni. Ha ez megtörtént, kicsit összetöröm a nagyobb darabokat és a teljes mennyiséget a fagyihoz keverem, miközben a fagyigép az utolsó keveréseket végzi (utolsó 5 perc). Bármilyen ízű (tejszínes) fagyit feldob, érdemes más magvakkal is kísérletezni.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -