Téli leves

Sajnálom, hogy olyannyira lemaradtam a leveses VKF-ről, hogy még az összefoglalót sem tudtam elolvasni, csak kijelöltem magamnak, mint jövőbeni feladatot. Nagyon szeretem a leveseket, főleg a tartalmas, őszi-téli fajtákat. Most, hogy a szoptatás miatt döntöm magamba a vizet és a teát, arra is igyekszem odafigyelni, hogy valamilyen leves mindig legyen a hűtőben arra az esetre, ha hirtelen megéheznék. Nem mindegy persze, hogy milyen leves, kerülök mindenféle puffasztó, csipős, karakteres hozzávalót, ami szinte az összes kedvencemet kizárja. Az angolszász területeken “potato and leek soup” néven futó leves rég óta izgatja a fantáziámat, tetszett a neve, és azt képzeltem, hogy ez alapvetően egy krumplileves lesz. Most, hogy utánanéztem rá kellett jönnöm, hogy nem különbözik semmiben attól a krumplival sűrített póréhagyma levestől, amit nagymamám és anyukám nagyon rég óta készítenek.


F
űszeres póréhagyma leves


Nem hívtam most fel se nagyit, se anyut, mentem a saját fejem után és a leves így is nagyon finom lett. A fűszerezése tér csak el egy kicsit a nálunk megszokottól, de nekem most így esett jól (és nem utolsó sorban ezek a zöldfűszerek voltak éppen kéznél). Nagyon kellemes, krémes leves ez, annak ellenére, hogy egy csepp tejszín sincs benne. Amikor készült, az illatok alapján arra gondoltam, hogy kanalazok majd a tetejére egy kis tejfölt, de teljesen felesleges lett volna, kihagytam.

Recept (6 személyre)

3 szál póréhagyma
2 nagy krumpli
3 babérlevél
1 kb. 10 cm-es ágacska kakukkfű
1 kb. 5 cm-es ágacska borsfű
kb. 2 l zöldségalaplé
2 ek olíva olaj
2 ek vaj

őrölt fehér bors

A póréhagyma fehér és világoszöld részeit megtisztítom és egyforma darabokra vágom, a krumplival ugyanezt teszem. Az olajat és a vajat felhevítem, beleteszem a zöldfűszereket és egy kicsit megfuttatom őket, hogy aromájukat kiengedjék, vigyázva, hogy ne égjenek meg. Alacsonyra veszem a lángot, a lábosba teszem a hagymát és a krumplit és félpuhára párolom. Felöntöm az alaplé 3/4-ével és egészen puhára főzöm a zöldségeket. Amikor kész a zöldfűszereket kiszedem és a levest turmix gépben teljesen homogénre pürésítem. Visszateszem a lábosba, sózom, borsozom, ha kell még egy kis alaplevet adok hozzá. Egyet hagyom rottyanni és forrón tálalom.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -