Variációk egy témára

Eddig a február volt a legkevésbé kedvelt hónapom, de azt hiszem idén a január is beírta magát mellé. Ehhez persze a körülmények szerencsétlen összejátszása is kellett: szürkeség, hideg aztán melegebb, de esős idő, szmogriadó, ónos eső, de főleg a 3 hete tartó és még mindig nem a végéhez közeledő liftfelújítás a házunkban. A negyediken lakunk, R2r 4, 5 hónapos és több mint 6 kg. A többit kitalálhatjátok…
A séta, a napsütés és a friss levegő hiánya mellett a főzésem is kárt szenved – pedig végre lenne kedvem és már időt is találok rá – mert abból kell megoldani, ami éppen itthon van, vagy amit a 18 l víz mellett fel tudunk cipelni. Mostanra kong a nem létező éléskamrám. De egyszer csak kisüt majd a nap és megjavul a lift. Addig sütök kekszeket, finomakat.

Kekszek: levendulás, mákos, zöld teás


A recept rém egyszerű és főleg kevés hozzávalóból is nagyszerű eredményt produkál. A korábban már itt is megjelent matcha teás keksz receptjét fejlesztettem tovább 2 új ízvariációval. Mindkettő sikert aratott, mert így mindenki megtalálta a számára megfelelőt: a bátrabbak értékelték a zöld teás és levendulás változatokat, a kissé konzervatívabb ízlésű vendégek, barátnők és szüleik titkon (vagy nem annyira titkon) örültek, hogy nem csak furcsa zöld színű és kölni ízű keksz van.

Alaprecept (formától függően 25-30 kekszhez)

15 dkg kristálycukor kissé ledarálva, vagy ugyanennyi sütőcukor
15 dkg vaj
22 dkg liszt
3 tojássárgája
8 dkg kristály/sütőcukor a díszítéshez

A zöld teás változathoz:
1 1/2 ek matcha

A levendulás változathoz:
1 ek bio/étkezési levendula mozsárban összetörve

A mákos változathoz:
1 1/2 ek darált mák
1/2 citrom reszelt héja
1/2 lime reszelt héja

A sütőt 160 fokra előmelegítem. Keverőgépben a vajat a cukorral és a matchával/levendulával/mákkal és citrus héjjal krémesre keverem. A lisztet fokozatosan hozzáadom, alaposan elkeverem, majd egyenként hozzáadom a tojássárgákat. A keverést addig folytatom, amíg egyenletes masszát kapok.
A tésztát fóliába csomagolom, korongot formálok belőle és 1/2 órára a hűtőbe teszem. Ha lehűlt kinyújtom 1 cm-nél kicsit vastagabbra (nem nagyon kell lisztezni nyújtáskor, hogy ne legyen száraz) és a kiválasztott formával kiszaggatom. A kiszaggatott kekszeket cukorba forgatom, sütőlapra teszem és az előmelegített sütőben 12-14 perc alatt készre sütöm.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -