4 éves a Lila Füge – Boldog szülinapot!

Tegnap volt négy éves a blogom. Annyira készültem, hogy megünnepeljem, hogy a telefonomba jó előre villogó, csipogó figyelmeztetést állítottam be. Napok óta kinyomom és utána gyakran emlékeztetem magam, hogy szerdán írnom kell egy szülinapi posztot. És hozzá egy szép valamit fotózni, amit direkt erre az alkalomra készítek. Tegnap este megint rákoncentráltam a dologra – gondoltam előkészülök, megnéztem az emlékeztetőt és szomorúan vettem tudomásul, hogy a szülinapból már csak másfél óra van hátra. Addig nyomogattam ki az emlékeztetőt anélkül, hogy elolvastam volna a saját magamnak szánt üzenetet, hogy elszalaladt a nagy nap.

Blogszülinap

Pedig tényleg nagy nap volt. R2r első bölcsis napja, ami olyan jól sikerült, hogy még mindig csak pislogok: 1/2 5-kor könyörögnöm kellett neki, hogy induljunk el haza, miután ott aludt és kiette a bölcsödét minden vagyonából (többször is).

Nagyot fordult a világ négy év alatt. Amikor elkezdtem írni a blogot a munka monotonitásából kerestem kreatív kiutat – legalábbis most így tudom a legjobban megfogalmazni, hogy mit is adott akkor nekem a Lila Füge. Leginkább gyors vacsorákkal jelentkeztem és a hétvégén készített édességekkel – másra nem lett volna esély, mert így éltük az életünket. Szaladtam a munkahelyemről a környékbeli boltokba, reménykedve, hogy még lesz olyan, amit nyitva találok. A piac a hétvégére maradt, ritkán. Viszont dugig volt a kamra mindenféle jóval vészhelyzet esetére. Az első blogszülinapról boldogan emlékeztem meg, most visszaolvasva teljesen egyetértek 3 évvel ezelőtti önmagammal. A helyzet érdeklődésben, lelkesedésben, fanatizmusban nem változott, sőt! Egyre nehezebb étterembe mennünk, mindketten nagyon hozzászoktunk már a jóhoz…
Visszanézve az első szülinapra írt kommenteket szinte könnyekig hatódtam (nyálas, de így van) – Kicsi Vú és Ízbolgyó, azóta két nagy csillag a gasztroszcénán, mindketten azt írják, hogy a Lila Füge volt az egyik löket abba az irányba, hogy saját blogot írjanak. Ez azért nem semmi! Köszi csajok. Mamma, akivel a Blogkóstolón végre volt alkalmam találkozni (többet nem mondhatok, mert lelőném a poént, csak annyit mondok, ismerjétek meg!) azt kérdi kommentjében, hogy vajon az elkövetkezendő évekről is ilyen lelkesedéssel emlékezem-e majd meg. Milyen igaza volt!

A második szülinap 4 nappal R2r születése utánra esett. Eddigre már 9 hónapja nagyon csendes volt a Lila Füge, keveset írtam, mert a konyha környékére nem nagyon merészkedtem. Igazi émelygős kismama voltam (most nagyon finoman fogalmaztam, ez mégiscsak egy gasztroblog), a hideg sajtos-tejfölös tésztán kívül nem sok közöm volt a gasztronómiához egy kis ideig. Minden tiszteletem azoké a bloggereké, akiknél szinte észre se lehetett venni a gyerkőc(ök) érkezését. A csend folytatódott, amíg szépen összeszedtük magunkat, családdá alakultunk és én is rátaláltam az új ritmusomra. Megint csak nem volt tudatos a döntés, mint ahogy a Lila Fügével kapcsolatban általában minden érzelemből történik, a blog is átalakult: sietős menedzserlányka helyett újdonsült anyuka írta már. Eltűntek a gyors vacsorák, jöttek a gyerekbarát falatok, blogszülinap helyett 1. majd 2. szülinapi torta R2r-nak. Mostanra beállt az új rendszer és máris változik: R2r 1-2 napra bölcsis lesz, ez vajon mit hoz a blog életében? Remélhetőleg még több írást, receptet.

Közben a gasztroblog világ is nagyot változott: rengetegen lettünk, már nem tudom követni, hogy hány blog van, arra esélyem sincs, hogy mindet el is tudjam olvasni, kommentálni, számon tartani. Varázslat kell ahhoz, hogy rátaláljak újabb kedvencekre, na meg sok idő, ami nincs. Mégis megtörténik a csoda és felfedezek újabb és újabb színvonalas, érdekes, izgalmas blogokat. Lehet, hogy már nem is annyira újak, mégis felcsillan a szemem, amikor felfedezem őket. Sokan magazinokban publikálnak, saját site-ot üzemeltetnek, TV-ben, rádióban nyilatkoznak, jótékonysági akciókat szerveznek. Nem nevezek meg mindenkit, mert képtelenség, aki meg kimarad, megsértődik. Ti, kedves olvasók, pedig úgyis tudjátok kikről van szó. Inkább biccentenék most egyet mindenki felé, mert nagyon nagyon klassz dolog az, amit csinálunk, most már tudom, hogy sokkal többről szól ez, mint ahogy az elején bármelyikünk is képzelte volna. És itt most nem a pénzre gondolok – pedig még az is van benne. Van itt is furkálódás, helyezkedés, sértődés és irigység (aki nem inge…), de van valami, ami erősebb, ez pedig az “ügy”, a szerelem, a buli és ez a fura összetartozás, amit ki versenynek, ki inspirációnak, ki küldetésnek, ki közös bulinak fog fel.

Antiszociális Lila Füge, akiről nem lehetett tudni, hogy ki és nem nagyon vett részt a közösségi megmozdulásokban, mára Fűszeres Eszter jó barátja, sok blogger személyes ismerőse, és ez csak egyre inkább így van, vagyis lesz. Jó ezt csinálni, jó ezt veletek csinálni. Olvasók, köszönöm, hogy olvastok, bloggerek, köszönöm, hogy inspiráltok. Boldog szülinapot Lila Füge!

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -