A lecsó érzelmi ügy minálunk. Olyannyira, hogy érzelmi indíttatásból életem első 20 évéből teljesen ki is maradt. Persze a “minálunk” az egész nemzetre is vonatkoztatható, biztosan mindenkinek megvan a saját sztorija, hogy miért és hogyan szereti a lecsót, vagy éppen miért utálja. Ez most az én történetem.

 

 

Anyukám, egy szerencsétlen óvodai kényszeretetésnek köszönhetően a mai napig nem képes paprikát enni. Innentől vége is lehetne a sztorinak: anyu nem eszik paprikát, mi nem eszünk lecsót, köszönöm szépen, ennyi volt. Persze, hogy nem ilyen egyszerű. Ugyanis apai nagyanyámék imádták a lecsót. Amint elindult a szezon, téma volt. Beszéltek róla, apukám vágyakozott utána. De nálunk nem volt lecsó.

Agárdi nyaralásaink során a nagyiékkal úsztunk a lecsóban: a vállalati nyaralóban rezsókon főzték az asszonyok, mindenki ahogy szerette. Volt, aki jó csípősen, volt aki rizzsel, mások sok kolbásszal.

Vita volt a paradicsom-paprika arányokon, a lábas méretén, a levén – hosszú lére kell-e hagyni vagy jó sűrűn jó. Én szívtam az illatát, pácolódtam a gőzében, figyeltem ahogy készül, vágytam rá… és a végén nem ettem belőle soha. Úgy éreztem, hogy nem tehetem, hiszen a lecsó rossz dolog. Azt már nem elemzem itt ki, hogy azért tartottam-e rossznak, mert anyukámat megbetegítette még a paprika gondolata is, vagy azért, mert kisgyerekként éreztem a cseppet sem felhőtlen anyós-meny viszony lappangó feszültségét. A lényeg az, hogy egészen addig nem ettem lecsót, amíg nem kezdtem el a saját háztartásomat vezetni.

Addigra jó sok tapasztalatot gyűjtöttem, az agyam jegyzetelt és egyszer csak belevágtam. Olívaolajon indított vega lecsóval kezdtem, most pedig a szalonnán és kolbászzsíron induló rizses lecsó a kedvencem. És ki tudja mi jön még. Maradjunk annyiban, hogy mindenkinek megvan a saját lecsó-szorija. És a hozzá tartozó receptek.

Rizses lecsó recept

 

Még nincs értékelve.

Kérjük, értékeljen

Előző cikkÍgy készíts zöld dió likőrt!
Következő cikkRizses lecsó

2006. szeptemberében kezdtem el írni a Lila füge blogot, ami azóta sok változáson ment keresztül, mindig egyre több és szebb lett. Ma már nem blog, hanem ez az oldal. Persze nekem egy oldalnál sokkal több, mert az életem egyre nagyobb, izgalmasabb, szinesebb része.