Amióta az eszemet tudom, imádom a lecsót. Bármilyen formában, szigorúan friss fehér kenyérrel. Tunkolva. Az elején, még gyerekként magában nem ment le a torkomon – mint minden gyerek, elsőre én is kerültem a ‘csak zöldséges’ ételeket – ez már csak fiatal felnőttként változott, de ettől függetlenül a lecsó bármilyen formája favorit volt a nagy családi reggelizésekkor. Bármilyen formája, mert az alap rizses és tojásos és ezeknek kolbászos verziói mellé készítettük máshogy is, apám meg szeretett is vele kísérletezgetni így nagyon sokszor volt valamilyen újítás lecsó-témában.

 

Nálunk a lecsó olyannyira be volt égve a mindennapokba, hogy egész évben ettük. Igen: tavasszal és télen is, köszönhetően annak, hogy nagyanyámék és édesanyámék elképesztő mennyiségő lecsót raktak el télire!

Ipari mennyiségben főzték a lecsót, hogy a szegény gyerekeknek legyen már mit enniük és ne haljanak éhen, ha jön a tél!

Emlékszem a középiskola után Szolnokra jártam suliba, és ott az albérletünkben állandó vendég volt a lecsó, mert elég volt otthon csak lekapni pár üveggel a családi spájzakban felhúzott lecsófalak egyikéről.

Képesek voltunk napokig lecsón élni.

De még most is, amikor nyáron hazautazom Hajdúszoboszlóra és nagyanyámnál kötök ki, mindig leadom a rendelést és kérek lecsót.

Mert nincs jobb nyáron egy nyári konyhában, kis zománcos lábasban elkészített nagymama-féle lecsónál!

Még nincs értékelve.

Kérjük, értékeljen

Előző cikkCsirkemájas lecsó
Következő cikkLecsóval töltött gombóc

Voltam visszahúzódó, nemcsajozós kamasz, voltam bébiszitter, voltam fél gyerek-fél felnőtt , naiv meg lelkes, rohantam fejjel a falnak, voltam ’számteches’, könyves, laktam albérletben az Alföld különböző pontjain, láttam közelről tehenet, sőt fogtam is, vágtam disznót (láb, kampó, kés), dolgoztam krumpli és paprikaföldön, ruhagyárban szalag mellett, fürdőben pénztárosként, mosogatóként és csárdában moslékosként. Voltam barista külföldön, főztem kávét hektószámra, “voltam harcos, voltam állat”… meg ‘marketinges’, kreatív ötlet-és szakember és építésztechnikus (még mindig az); mellette meg biciklista, hegy-és kutyamániás, borivó, még mindig gyermekien lelkes, és már ’harmincas’; Kos, teafőző, alföldi, “yuppie-féle” és parasztgyerek.
A családnak még mindig Sanyika, barátoknak Sanya, bemutatkozásnál pedig ‘lehódítózott’ Nagy Sándor.