Bemutatom a konyhám

Másfél éve novemberben, amikor eklészült az új konyhánk, örömömben azonnal leültem és elkezdtem róla írni. Aztán gyorsan rájöttem, hogy a boldogságon kívül még nem nagyon volt mit. Ott volt ugyan a konhya – szép volt és nagyon új, de nem volt közös történetünk, amiről mesélhettem volna. Elkezdtünk hát ismerkedni és elszaladt az idő. Ez részben Leonak is köszönhető, aki már a hasamban volt, amikor a régi konyhát szétvertük – emlékszem milyen rosszul voltam, amikor az asztalos először jött felmérni a terepet. Közben Leo megszületett és már el is múlt egy éves – készült számára óriás adag bébipapi, a család számára nagy karácsonyi vacsora, sütöttünk-főztünk születésnapokra és hétköznapokra. Így most végre eljött a nyugodt pillanat, amikor a sok unszolás hatására megszületik ez a poszt, ami egy kicsit szerelemrők is szól. (Köszi az érdeklődést és a kitartást!)

A konyhát, amit a lakással vettünk, gyűlöltem. Nem tudok rá enyhébb jelzőt. Álmodoztam az újról, de tartottam is a projekttől, még sose csináltam ilyet. Egy kicsit az álomkonyhámat szerettem volna megvalósítani, de mégse teljesen, mert arra nem volt költségvetésünk. Maradt hát a sütő – minden értelemben, a gép is és a helye is. Nagyon nem szeretem, hogy az alsó szekrénysorba van beépítve, 5 év után is háromból kétszer belehajolok a kicsapó forró levegőbe és ráolvasztom a szemfestéket a szempillámra, ahogy kinyitom az ajtaját. Viszont fontos volt, hogy legyen egy nagy beépített kamraszekrény, mert nincs spájzom, így az kapta meg a hűtő melletti egyetlen alul-felül beépíthető részt. Most, hogy így belegondolok, talán a sütő az egyetlen igazi kompromisszum.

Esztétikailag maximálisan sikerült a saját elvárásainknak megfelelni, imádom, ahogy kinéz a konyha – ezért hálával tartozom  tervezőnek, l. lent. Szeretem a nagy fehér, osztott feületet: kitágult tőle a tér, kivilágosodott a szoba. A sötét alsó szekrények nagyon praktikusak és nekem tetszik az alsó és felső szerények között a kontraszt. Mivel a plafonig beépítettük a teret, sok lett volna a fehér, de ez nem is volt tervben. A falra edzett üveglapot vágattunk, amire hátulról matricával kerültek fel a konhyai mértékegységek átváltásai. Egy szempillatnás alatt tudom, hogy hány gramm egy csésze liszt, mazsola vagy reszelt sajt. A padlóra fekete fehér cirmos linóleum került (valódi lino, nem műanyag), ez a kedvenc burkolatom – természetes anyagból készül, strapabíró és főleg melegburkolat, így nagyon jó rajta mezitláb téblábolni. Sőt, a leejtett pohár is megússza néha, mert nem annyira kemény felület, mint egy járólap. Legfőbb előnye a cirmos linónak az, hogy eleve úgy néz ki, mintha kiömlött volna rajta egy zacskó liszt. Rendmániás barátom egyből neki is állt felseperni, amikor először járt az új konyhában.

Épült egy pult a konyha meghosszabításaként az étkező és a konyha közé. Ez a lehető legobb, ami történhetett. Rengeteg munkafelületem lett és egy két állásos indukciós lap is került ide. Arra nem gondoltam, hogy mostantól csak itt fogok főzni, így nincs felette elszívó. Van viszont egy szuper ipari lámpa, ami a képeken még nem szerepel, mert nem volt még meg. Azzal, hogy az étkező felé tudok fordulni főzés közben, teljesen megváltozott az életünk: rálátok főzés közben a nappalira, tudok főzni, miközben a gyerekek játszanak és esténként tudunk úgy vacsorázni a barátainkkal, hogy én az utolsó simítáokat még a konyhában elvégzem, mégse maradaok le semmiről. Bekerült a konyhába a mosógép is, így felaszabadult a hely az amúgy kicsi fürdőszobában és én egyébként jobban szeretem itt a mosógépet. Biztos azért, mert sok időt töltök a konyhában, egyszerre el tudok így végezni több dolgot is.

És akkor a kedvenc részletek:

• A nyitott polctól tartottam egy kicsit. Nem vagyok egy pedáns alkat, az én lakásomban nincsenek élére állított könyvek, precízen elhelyezett tárgyak. Féltem tőle, hogy ez a polc tükröt tart majd elém nap, mint nap: kaotikus lesz és idegesíteni fog. Egy évbe telt, mire megtaláltam a megfelelő berendezést (a kép még nem ezt türözi, majd teszek fel erről is fotót), olyan dolgok kerültek ide, amelyeket gyakran használok vagy kedvesek a szívemnek. Káosz van, de az a fajta, amitől számomra otthonos a polc. A lila polc.
• A másik nagy kedvenc a kávésarok: a kévégép alatt a pult külső oldaláról nyílik egy szekrény, ahova az összes kávézáshoz szükséges eszköz került, így a konyhából és az étkezőből is könnyen készíthet magának az ember kávét. A falon kávézós grafika.
• Kenyeres szekrény: már a tervezéskor látsztott, hogy lesz egy lyuk, ami nem igazán lakalmas szekrénynek – nagyon be kell hajolni hozzá a sarokba és méretei is furcsák. Végül beépítettük, hogy mégse egy tátongó nyílás legyen és most a kenyerek kerültek ide. Nincs morzsa, nincs a konhapulton helyet foglaló kenyértartó. Szuper, na.
• Könyvespolc: régi álmom vált azzal valóra, hogy van egy, a konyhához közel eső könyvespolc, ahova a szakácskönyvek, folyóiratok kerülhetnek. Bár még mindig várat magára, hogy minden könyv kikerüljön a dobozból (juj!), de a polc megvalósult és imádom.

Most, hogy így összefoglaltam, úgy érzem hiányzik még néhány fotó, pont a kedvencekről, de mivel épp nyaralunk, ezekre egy kicsit várni kell majd. A végére következzen a köszönetnyilvánítás:

Anyu: köszi, hogy otthont adtál nekünk, amíg épült a konyha.

Kovács Dénes: köszönet a tervezésért, imádjuk.

Csordás Levente: köszönet a klassz grafikáért.

Koncz Csaba, Kovács Fefe: köszi az üvegfal kivitelezését.

A konyha az alábbi videóban is látható, ha van kedvetek, gyertek velünk játszani!