Cake pops (a Mokkában) – sütinyalóka

Ezekkel a cake popokkal indulok most a Mokkába. 9 körül leszek (leszünk?) adásban. Utána megírom a receptet és egy kis cake pop történelmet is.

Cake pop

cake pops_1.jpg

A cake pop, vagyis tortanyalóka cukiság. Illatos, színes, édes tobzódás. Amikor ilyet eszünk vagy készítünk, nem gondolunk diétára, fogyókúrára, E-kre vagy műanyagokra, hanem átadjuk magunkat annak a bizonyos édes kísértésnek. Néha ezt is lehet. Például zsúron gyerekekkel vagy egy nagy dumapartin rég nem látott barátnőkkel. Még jó, hogy mindjárt jön haza a barátnőm Londonból és összejön a nagy csapat… és örülhetnek a gyerkőcök R2r zsúrján is hamarosan. Már tudom, hogy melyik alkalomra milyen cake pops készül majd.

Eredetileg a cupcake kistestvére – hiszen itt is egyszemélyes tortafalatokról beszélünk, és természetesen amerikai agyszülemény. A Bakerella nevű bloggerhez köthető a keletkezése, aki az amerikai álmot valósította meg a kis sütigolyókkal. 4 hónapja blogolt, amikor az első sütinyalókákat elkészítette – nem cukrász és nem újságíró, csak egy lelekes hobbisütögető – és posztolta. Néhány hét múlva Martha Stewart műsorában mutatta be, hogy mit talált ki, majd rövidesen könyvet írt tudományáról és a Toys’R’us cake pops formákat készített a Bakerella márkanév alatt. Innentől elég mindenféle alkalomra újabb és újabb figurákat kitalálni és élvezni az őrületet.

Tortanyalókát mindenféle tortából lehet készíteni. Egyszerűen azt az alapelvet kell követni, hogy a tésztából és a krémből olyan arányú keveréket készítsünk, ami jól formázható. Tömör, de alakítható masszát kell kapnunk, olyat, ami nem csúszik le a pálcikáról (fontos, hogy a pálcika is jól tartsa magát, a vastagabb hurkapálcika az igazi) és nem is morzsolódik szét. Ez a legegyszerűbb helyzetben egy 6 tojásos piskótához kb. 25 dkg krémet jelent. A krém ugyanannyi vajból és krémsajtból készül, az amerikai receptek szerint 2 csésze, azaz kb 25 dkg porcukor hozzáadásával, én az egyszerűség kedvéért ugyanannyi cukrot szoktam hozzáadni, mint vajat és sajtkrémet, vagyis 125 grammot mindenből – ebből marad valamennyi, de mindig megtaláljuk a helyét.

Innentől két fontos mozzanata van a tortanyalókák készítésének: kézügyesség és hűtés. Hűtés, hűtés. És hűtés. A begyúrt masszát alaposan le kell hűteni formázás előtt, az a legjobb, ha egész éjszaka tud pihenni, majd ahogy dolgozunk vele, minden lépés után vissza kell tenni a hűtőbe. És akkor nézzük lépésről lépésre.

Tortanyalóka lépésről lépésre

1. A kisült piskótát/tortalapot egy éjszakát hagyjuk pihenni, szikkadni, majd szétmorzsoljuk,

2. elkészítjük a krémet és a morzsáoz keverjük, összegyúrjuk (kézzel a legegyszerűbb),

3. a masszát alaposan lehűtjük, a legjobb egész éjszakára, hogy a morzsalék átvegye a krém nedvességét,

4. a masszából kis golyókat gyúrunk, ezekbe azonnal méretre vágott hurkapálcikát vagy nagylókapálcikát szúrunk és visszatesszük őket a hűtőbe (a legjobb, ha már erre a célra előkészített hungarocellbe vagy száraz oázisba szúrjuk és úgy hűtjük be),

5. elkészítjük a bevonót – ez lehet jó minőségű étcsokoládé, amit ebben az esetben temperálni kell (2/3 részét felolvasztjuk majd a maradék 1/3-ot hozzáadjuk és addig keverjük, amíg teljesen felolvad, így jól bevonja majd a golyócskákat és meg is szilárdul a csokiréteg), használhatunk bevonócsokoládét vagy más bevonót pl. Candy melts-et, ami több színben is kapható cukrászkellék boltokban,

6. a hideg golyókat megfürdetjük a bevonóban – több féle technika létezik, a legjöbb, ha valami kisebb, mély edénybe mártjuk a golyókat egy evőkanál segítségével és ezzel együtt egy kicsit leütögetjük a felesleget, de lehet egyszerűen csak mártani vagy kanállal kenegetni is, kinek mi válik be,

7. a kész popokat innen még lehet tovább dekorálni ízlés szerint, majd egyből behűteni, amíg a bevonó megszilárdul,

8. kész! innentől már nem kell tovább hűteni, a golyók a helyükön fognak maradni, amíg esélyt adunk nekik.

Lesznek konkrét receptek is hamarosan, most itt befejezem.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -