Fő az egészség

A címért Geszti-díjat kaphatnék, de most nem jutott eszembe jobb és ez meg valahogy nem akar kitörlődni. Bocs.
Nem tudom ki hogy van/volt vele, de nekem a terhesség alatt sokkal könnyebb volt odafigyelni az egészséges táplálkozásra mint most, pedig a szoptatás miatt (ha már magam miatt nem is, hmm, hogy is van ez?) legalább annyira fontos lenne. Megteszem, amit tudok, de van hogy eltelik egy hét és nem eszem gyümölcsöt, ellenben rengeteg szénhidrátot. Az egyensúly fenntartása talán a legnehezebb, de ez is lassan helyreáll remélem, ahogy kialakul az új rend(szer). A délelőttök mostanában nyugodtak kezdenek lenni, így a reggelimre jobban oda tudok figyelni. Végre megvalósítottam, amit a doktor néni rég óta mond: főztem zabkását. Nem csak az idő iány miatt húztam, nem volt bizalmam a dologhoz, a kása szó így önmagában is taszított. És mekkorát tévedtem! – valószínűleg az is baj, hogy kimaradt a gyerekkoromból, így nem volt mihez visszanyúlni.

Zabkása


Nagyon finom kását főztem elsőre, és ez nem a főzőtudományomnak köszönhető, harmadik nekifutásra már megjelenésre is alkalmasnak ítéltem. Attól igazán finom szerintem, hogy nem kásás :), puhára, de szinte szilárdra főztem a zabpelyhet és így nekem nagyon tetszik. Természetesen ez ízlés kérdése és csak a főzési időn múlik, hogy mennyire lesz szottyos. A lényeg, hogy nagyon nagyon egészséges – a zabpehely tartalmaz szénhidrátokat, fehérjét, rostot, B-vitaminokat, vasat, kobaltot, mangánt, cinket, alumíniumot, káliumot, bórt és jódot – és még finom is (arról nem is beszélve, hogy a tejképzésnek is jót tesz és majd a babának is lehet adni). Gyorsan elkészül reggel és változatossá lehet tenni a hozzáadott finomságokkal. A személyes kedvenc ízesítés, ahogy a képen is látható, friss tőzegáfonya, szeletelt mandula és egy kis csokireszelék, hogy ne legyen annyira nagyon egészséges.

(Érdekes, hogy rákeresve mindenki a skót porrige-t említi, nyilván csak az én amerikai nyelvi beállítottságom miatt ugrik be egyből az oatmeal.)

Recept (2 személyre)

1 csésze zabpehely
1 1/2+1/2 csésze víz
1 csipet só
1 púpos tk finomítatlan barnacukor
1 marék tőzegáfonya
1 marék szeletelt mandula
1 tk csokireszelék

1,5 dl vizet a sóval felforralok. Ha a víz forr beleteszem a zabpelyhet és közepes lángon puhára főzöm (kb. addigra lesz puha, hogy a vizet felveszi), néha megkevergetem. Ha megpuhult hozzáadom a maradék vizet (ez lehet tej is), beleteszem az áfonyát és a barnacukrot és addig főzöm, amíg a gyümölcsök kipukkannak és a cukor teljesen felolvad, vagy a kása eléri a kívánt halmazállapotot. Lehúzom a tűzről, belekeverem a mandulát és megszórom a csokireszelékkel. Natúr joghurtot is szoktam hozzá kanalazni.

Az ízesítés kreativitástól/ízléstől függően változtatható. Kerülhet bele bármilyen fagyasztott gyümölcs, aszalt gyümölcsök, mazsola, kókuszreszelék, egyéb magvak, akár almaszeletek és a 0,5 dl víz helyett almalé. Édesíteni lehet mézzel vagy juharsziruppal is. Váljék egészségetekre!

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -