Gyorsjelentés: haladunk, a palacsinta és én

Nem menekülhetek a palacsinatsütés elől. R2r kedvenc játéka, hogy két sütőlapátot bedug a szőnyeg alá, majd hirtelen kirántja és felkiált: “sütöttem palacsintát!”, megkínál és meg kell ennem. A játékot szinte azonnal követi a kérdés, hogy én mikor sütök neki palacsintát, és nem elégszik meg a szőnyeg alá dugdosott konyhai eszközökkel.

 

Nincs mese, sütöm a palacsintát és hogy magamnak is kedvezzek, variálom a töltelékeket. A túrós és a hortobágyi nálam is nyerő, de most lett egy új.

Utoljára gyerekkoromban szüleim kiküldetése során argentín barátainknál ettem dulce de lechés palacsintát. Akkor én is azt hittem, hogy karamellát töltenek a palacsintába és majd meghaltam, hogy kapjak egy egész üveggel belőle. Egyszer adtak is (fél kilónyi lehetett, kék konzervdobozban, műanyag fedővel) egy teljes délután kellett, hogy húgommal kikanalazzuk. Palacsintát az nem látott.

Legközelebb készítek házi dulce de lechét és azt kenem a palacsintába, de csak egy kis adagot, mert a család legédesszájúbb tagja sem bírt kettőnél többet enni ebből a palacsintából… az meg senkinek sem jó, ha csak úgy van dulce de leche a hűtőben.
Igazi recept most nincs, csak néhány irányelv: 1 palacsintához 2 tk karamellkrém vagy dulce de leche és 4-6 nagyon vékony barackszeletet ajánlok, a tetejét meg lehet szórni sötétbarna cukorral, mert jól mutat.