Egy magyar támogatású árvaház kertjében kezdted el a növény-kísérleteket már több mint négy éve, de amikor vége lett, nem jöttél haza, hanem kint maradtál független kutatónak és szakértőnek. Ez mind remekül hangzik, de úgy különben miért mentél te Afrikába?

Érdekes, de nem te vagy az első, aki megkérdezi. El kell szomorítsak mindenkit, aki azt gondolná, hogy elmenekültem a dzsungelbe, vagy új életet akartam kezdeni, megtisztulni, majd megmenteni a világot. A prózai igazság az, hogy különleges növényekkel foglalkoztam a MonJardin blog keretein belül, és annyira szenvedélyemmé vált a téma, hogy olyan éghajlaton akartam termeszteni, ahol mindig lehet. Az is világossá vált elég gyorsan, hogy az az ehető növények faj és fajtaismerete, amit autodidakta módon össze tudtam szedni, éppen és kiválóan használható egyes élelmi, klíma és termesztési problémákra, olyan megoldásokra lehet velük találni, amelyek újak a térségben.

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1719784704752653&set=pb.100001634201943.-2207520000.1514890148.&type=3&theater

Most már évek óta kint vagy, talán vissza tudsz nézni az elejére egy kis távolság tartással – mi volt kezdetben a legnagyobb nehézség, mi okozta a legerősebb sokkot?

A legtöbb “afrikás” láthatóan jól behatárolható szakaszokban “olvad bele” és ismeri meg a kultúrát, majd válik a földrészre emigráló emberré. A legelső benyomás, mindig egyfajta naív lelkesedés, most már látom, korlátozott, és felületes tudásból, érzetekből összetett Afrika kép. Szörnyűlködsz a nyomoron, megakadsz az infrastruktúra teljes hiányán vidéken, illetve azon is, hogy mondjuk Nairobiban mobillal tudsz fizetni, és sok tekintetben modernebb város, mint Budapest. Elég döbbenetes azt megélni, hogy ott állsz, azon a helyen, tájon, amit a NatGeo filmjeiben, vagy csak a töri és földrajz könyvek afrikai képein láttál. Ez hatalmas sokkot okoz. Azt hozzá kell tegyem, hogy jómagam nagyon céltudatosan, termeszteni mentem ki, gyakorlatilag hasonlóval foglalkoztam, mint ami a blog alaptevékenysége, ezért valamivel egyszerűbb, gyorsabb volt az átállás. A kapa itt is kapa, a víz itt is víz. A talajt javítani kell, amihez meg kell találni a megfelelő megoldásokat. De tény, hogy néhány napig, valakinek néhány hétig eléggé ki tud menni a lába alól a talaj, keresi a fogódzót, mert  a megszokott kulturális közegében jól működő sémák, viselkedések és minták itt teljesen hatástalanok, vagy értelmetlenek. Van aki soha nem tudja megszokni, és szenved, majd hazamegy. Aki átesik a holtponton, az viszont itt ragad, majdnem minden esetben. A második “fázis” , amikor leesik, hogy itt ez a valóság, amit látsz. Te szegénynek látod, vagy kezdetlegesnek a falut, az embert, akivel találkozol, ő meg így él, ki tudja mióta, senkinek fel sem tűnik, hogy az “afrika feeling” az miért is lenne furcsa. Ez újabb józanító sokk az európainak. Ez nem romantikus világ, nem távol Afrikától szentimentalizmus, hanem rögvalóság. Kemény, koszos, durva, őszinte. És neked ebbe be kell tudni illeszkedni. Meg kell tudni tanulni, hogy más a norma, mást jelentenek a szavak, mások a standardok, más számít jónak és elégségesnek. Ezzel is el lehet küzdeni egy darabig, ez általában rengeteg idegeskedéssel jár. Pláne amikor egyre hatékonyabban és hosszabb távra tervezve szeretnél valamit végigjátszani. Sokat lehet öregedni, elég rövid idő alatt.:) Aztán jön a következő, hogy megszokod, megérted egyre jobban a helyedet itt. Beilleszkedsz, európaiként. Ki jobban, ki kevésbé át és felvéve az afrikai szokásokat, de besimul. Vagy kizárva sok mindent, kiszemezgetve a neki kedvező és tetsző Afrika képet, fehér afrikaivá válik, vagy egészen elvegyülve, afrikai fehérként megérti, átelemzi magán a kultúrát. Ez utóbbit sokkal jobban elfogadják a helyiek egyébként. Ekkor “white-blackman” fehér szavannai ember leszel, vagy ” Tu est Kinoi”, kinshasai, kongói gyerek, aki úgy él, mint mi. Nem pedig gazdag fehér majdnem gyarmatosító, aki elzárt palotákban lakik, és drága helyeken szórakozva tartja a távolságot.

Azt mondtad korábban, hogy Afrika olyan, mint egy túlfűtött szerető – ez amellett, hogy igen költői, nagyon rímel a kontinensről kialakított képre az irodalomban. Olyan Karen Blixenes, na. Mitől lehet ez, hogy ennyi évvel később még mindig ezt az érzést kelti benned a hely?

Afrika nagyon ősi, őszinte, igazi és vad hely még mindig. A természeti környezete lenyűgöző. Az a kettősség, hogy Nairobitól, amely Kelet-Afrika központja, 250 km-re úgy élnek törzsek, ahogy éltek 200-500 évvel ezelőtt, vagy az hogy Nairobiban, a városban egy komplett és természetes, nem mesterséges szavanna és nemzeti park található, hogy a déli autópálya mellett, vagy a vonatból láthatsz maszájokat, pokotokat, szamburukat, akik a tevéiket vagy szarvasmarháikat Ugandából, Etiópiából, onnan több ezer kilométerről hajtják, közben úgy vannak népviseletben, hogy az nem népviselet, hanem a “természetes ruhájuk”. Vagy Kelet-Kongóban a dzsungelben két éve fel lehetett fedezni egy akkora mocsaras lápot, mint negyed Magyarország, és senki nem járt még előtte arra, meg látni a Kongó folyamot, amelynek a méretei elképzelhetetlenek a szemnek. Ez mind felfoghatatlan élmény. Nem akarom túl misztifikálni, de talán az is benne van a pakliban, az a tudat, hogy minden ma élő ember őse kivétel nélkül az etióp-tanzán-kenyai szavannán vadászott 2 millió évvel ezelőtt.

Amikor átmész az etióp síkságon, bemész egy köderdőbe, végignézel a Taita szavannán, amely akkora, mint a fél Dunántúl, valami érzés elfog, meglök.

Legalábbis engem.

 

Nyilván egy rakás tervvel indultál neki, hogy miket fogsz termelni, mi jött be és mi nem?

Kevés adatom volt, akár talajtani, akár pontos meteorológiai feljegyzés arról, hogy hogy az egyes területeken mit, hogyan, mikor, milyen hatékonysággal fogunk tudni, vagy lehet termeszteni. Elképesztő kockázatot vállalt az árvaház szponzora a kezdet kezdetén, hogy bevállalta a kertészeti projektet. De azt minden esetben akkor is, illetve az azt követő egyéb és újabb kísérletekben is elmondtam, hogy ez egy új fajta termesztési kísérleti elgondolás, amit képviselek. Egyáltalán nem garantálható a siker. Kaptam és kapom is a kritikát szép számmal, de megszokható. Abban biztos voltam, hogy kell lennie olyan növényeknek és eljárásoknak, amelyek működni fognak.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1706574549407002&set=pb.100001634201943.-2207520000.1514889934.&type=3&theater

Ez tehát azt jelentette, hogy állandóan, folyamatosan rögtönözni kell, kellett. Gyakorlatilag mindennel és folyamatosan. Ezt jómagam nagyon élvezem egyébként, állandóan kreativnak kell tudni maradni, meg kell látni és találni, miből, mit és hogyan lehet kihozni úgy, hogy nem állnak mögötted dollár tizezrek. Ezrek sem. Sokaknak, akik hozzászoktak a pontos projekt tervezésekhez, ez rendkívül idegen. Viszont az újabb kapcsolatok, amiket építünk, akik helyiek, agrárral és fejlesztéssel foglalkoznak, mind kivétel nélkül nagyon üdvözlik ezt a hozzá állást. Afrikában ritkán van megtervezve bármi is, vagy a tervek ritkán működnek. Elviszi az eső, vagy nincs eső, vagy nincs áram, vagy nem tudják mi az az elektromos akkus fúró, amit betervez egy európai irodai fejlesztő, hogy 1200 lyukat így kell megcsinálni. Nem igazán működik. Az viszont működni látszott, hogy helyben száz évek óta kapható fonott paradicsomoskosarakat töltöttünk meg általunk kevert talajjal, vagy hulladékfából ácsoltunk egy sátorvázat, amire gyorsan növő tökféléket futtattunk árnyékolónak, amiben aztán paradicsomot tudtunk termeszteni. Vagy addig járkáltam az egyik területen, amíg észre nem vettem, hogy egy kis füves mellékterületen megáll a víz, napokkal, hetekkel eső után is nedves lesz a bakancsom, ott elkezdtünk gödröket ásni, amelyekbe beszivárgott a víz, amivel aztán öntözni lehetett. Vagy az addig kidobott mogyoróhéjakkal takartuk a talajt, hogy őrizze a nedvességet. Ezeket a megoldásokat képtelenség előre eltervezni. Jómagam azt vallom, bár néha az elvárások tudnak irreálisak lenni… szóval azt vallom, ahol eddig kevés, vagy semmi termesztés, termés nem volt egy időszakban, és mi a nulla helyett tudunk 1 kg paradicsomot termeszteni, az hatalmas eredmény. Fordítok egyet a válaszomon, és itt jegyzem meg, hogy a legnagyobb meglepetés az volt, hogy egyes európai vagy agráriumhoz, pláne afrikai agráriumhoz egyáltalán nem értő partnerek, vagy külső szemlélők ezekre a kreatív, apró, de sikeres lépésekre, amiket nagy lelkesedéssel tálaltunk, mennyire fanyalogva néznek. Ez eléggé el tudta venni az ember kedvét, de már túllendültünk rajta. A helyi és szakmai visszajelzéseink páratlanul jók, és ezzel kell foglalkozni.

Lelkesen mesélted a gombatermesztéssel kapcsolatos sikereteket, ez hogy indult?

Egy hazai, hordozható, áthelyezhető megoldásokkal kísérletező, gombákkal foglalkozó céggel találtuk ki, hogy nézzük meg, itt, ahol én élek, a tengerparti sávban hogyan lehet termeszteni. Mik azok az anyagok, hibridek, körülmények, amelyek működhetnek. Közel egy évet vett igénybe a tervezés, felmérés, anyagokat, ajánlatokat megoldásokat elemeztünk, és kapcsolatokat építettünk ki a szektorral. A gomba nagyon luxus terméknek számítl, a kiváló minőségű termesztett gomba drága portéka itt. Az, hogy a tengerparton tudtunk sikeres projektet létrehozni, az pedig kuriózumszámba ment, a helyi gombász startup partnerek nagy örömmel osztották meg, hogy a fehér kertész a tengerparton is el tudta ezt érni. Azt is tudni kell viszont, hogy csak egyes vidéki közösségekben, csak és kizárólag egy gyűjtési helyről, teljesen azonos gombát szednek az emberek, nincs fajismeret, gombász kultúra. Megjegyzendő, és szintén üdvözlendő, hogy azon kevés magyar cégek közé tartoznak a magyar partnerek, akik a még kevéssé ismert afrikai piacon és közegben is mertek kockáztatni. Ez a szemlélet fájóan hiányzik még a hazai céges kultúrából, nem igazán van dinamikus külker tapasztalatunk. Ezen is változtatni szeretnék, mert a jövő Afrikában van.

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1696259720438485&set=pb.100001634201943.-2207520000.1514890048.&type=3&theater

Nagyon úgy tűnik, hogy üzletileg elég sikeres a projekted, emberileg milyen kapcsolatokat sikerült kiépítened?

A projekt, az afrikai lét, az afrikai befektetés sajátja, hogy elképesztő kilengéseket produkál, állandó rugalmasságot, flexibilitást követel meg. Semmi sem tervezhető, a bizonytalanság faktor mindig száz százalékos. Mindenben. Más az időfogalom, máshogy számíthatsz bárkire, máshogy érti a helyi és az otthoni, amit mondasz. Totál egyedül vagy. Pont minket érintő példa, hogy jó három hétig várattalak a válasszal. Egy hétfői délután hirtelen úgy alakult, hogy Tanzániába kell mennem. Aztán egy hét múlva Zambiában találtam magam. Tíz nap múlva onnan 3000 kilométerre északra váratlanul egy konferencián adtam elő. Ez az idő és térbeli ugrálás itt teljesen megszokott, otthon nem komfortos. De szinte semmilyen európai értelemben vett kapcsolatot nem tud támogatni és kiszolgálni, mindenki valahogy így él errefelé, itt ez a normalitás. Afrikában gyorsan el lehet veszni, még gyorsabban meg lehet halni, mindenki a saját dolgával foglalkozik, mindenki a saját érdekét nézi. Ha szaktudással bíró európai vagy, mindenki a barátod és feleséged akar lenni, legyen az helyi, vagy szerencsevadász európai kivándorló. Jómagam nagyon óvatos vagyok ezzel, bevallom. Szerencsére az alkatom eléggé magamnak való, minimális kapcsolattartással, és jó hosszú tapogatózás utáni távolságtartó kapcsolatokkal vagyok most el, egyelőre. Sajnos más magyar agrár kutató szakemberről nem tudok a szubszaharai területen, úgyhogy ebből a szempontból is teljesen a helyi lehetőségekre, illetve a távkapcsolatokra vagyok utalva.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1701318109932646&set=pb.100001634201943.-2207520000.1514890016.&type=3&theater

Szerinted téged megváltoztatott Afrika?

Kifejezetten. Egyrészt Afrika önmagában nagyon idegen hely, bár valamiért nekem elsőre nem volt akkora kultur-sokk, mint sok önkéntesnek vagy turistának, de ha itt akarsz élni hosszú távon, akkor értőn idomulni kell. Beleolvadni lehetetlen, de afrikai fehérré válni azért lehetséges. Inkább az európai és magyar identitásom erősödött meg, mint pont veszett volna el. Idegenként és otthonról távol kerültként pedig mind a helyi, mind az európai folyamatokat talán jobban, kritikusabban látja az ember, ezért sok mindent elkezd gyökeresen másként, határozottabban látni és véleményezni. A kulturális idegenség azzal is járt, hogy teljesen totálisan egyedül meg kell tanulni boldogulni. Nyilván vannak még és még fokozatok, de szinte nincs helyzet, amikor kétségbe szabad vagy tudok most esni. Jóval türelmesebb és magabiztosabb lettem magammal szemben, jóval inkább vagyok toleráns sok dologgal, mint eddig, jóval kevésbé gondolom, hogy az európai individualizmus értékes. És be kell vallanom, jóval kíméletlenebb vagyok mégis most azokkal, akik nem támogatják, ellenzik, hátráltatják az életemet, vagy kívülről szólnak bele, kritizálják, elemzik az afrikai munkámat és létemet. Itt kemény az élet, a fotelból okoskodás különösen bosszantó. A spanyol etikett és udvarias bikkfanyelv sem éppen ide való 🙂  Priorizálni is villámgyorsan meg lehet tanulni itt, ki, mi, milyen vélemény, milyen eszköz, tanács, kapcsolat fontos vagy sem. A célokat, hogy miért vagy itt, is egyre kristály tisztábban látod. Aki csak ténfereg, önmagát keresi, menekül, vagy megváltásért érkezett ide, az gyorsan szétesik, elvész a forgatagban. Én maradtam.

5/5 (17)

Kérjük, értékeljen