Karácsonyi habcsók

Hozzávalók (8-10 darabhoz):

50 g pekándió

3 tojásfehérje

20 dkg porcukor

1/2 tk kukoricakeményítő

1/2 tk frissen facsart citromlé

A csokoládés változathoz:

10 dkg minőségi étcsokoládé

1 ek instant kávé

5 dkg törökmogyoró

Elkészítés:

A tojásfehérjéket közepesen kemény habbá verjük, majd kanalanként hozzáadjuk a porcukrot, mindig megvárva, hogy teljesen felvegye a hab a cukrot. Ezután maximmumon kb. 5 percig dolgoztatjuk a robotgépet, amíg a hab kényes, krémes és szilárd lesz. Hozzákeverjük a keményítőt és a citrom levét és további egy percig verjük a habot.

Közben száraz serpenyőben lepirítjuk a pekándiót, hagyjuk kihűlni és durvára aprítjuk. Összeforgatjuk a fehérjehabbal és sütőpapírral leterített tepsire közepes – kis almányi – halmokat kanalazunk belőle. 130 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, majd kikapcsoljuk a sütőt, kinyitjuk az ajtaját és hagyjuk lehűlni – ezalatt a habcsókok kissé kiszikkadnak. A sütőből kivéve légmentesen záró dobozban 1 hétig is eláll a habcsók.

 

Csokoládés változat elkészítése:

Száraz serpenyőben lepirítjuk a mogyorót, hagyjuk kihűlni és durvára aprítjuk. A csokoládét gőz felett felolvaszatjuk, hozzákeverjük a kávét és hagyjuk langyosra hűlni.

A kávés csokoládét az elkészített fehérjehabra csorgatjuk, nem keverjük össze. Rászórjuk a mogyorót is és sütőpapírral leterített tepsire közepes – kis almányi – halmokat kanalazunk belőle. A fent leírtak szerint sütjük, szikkasztjuk.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -