Kóstold meg a blogot!

Többször szerettem volna már megoldani, hogy illatos legyen a Lila Füge. Vagy süssön jobban a nap és olyan szépen le tudjam fotózni az adott ételt, amennyire az a valóságban volt. Odáig még sosem merészkedtem, hogy kóstolható blogról álmodozzak, de legnagyobb szerencsémre van, aki ezt megtette helyettem és még be is vont az álmába. A Dining Guide Blogkóstoló Gasztroblog fesztivált szervez, melynek keretében a meghívott blogokból kaphatnak ízelítőt a vendégek. A Lila Füge is a kóstoltató/kóstolható blogok között szerepel. Jelentkezni ezen a linken lehet, íme a feltételek és a hivatalos meghívó:

“Ők megfőzik, lefotózzák, megírják. Az olvasók pedig végre lehetőséget kapnak arra, hogy ne csak a monitoron keresztül képzeljék el az ízeket, hanem a valóságban is megkóstolják a gasztrobloggerek főztjét. Aztán pedig bulizzanak együtt egy jót.

A Tokaj-hegyaljai Erdőbénye fesztiválon tavaly a legismertebb bloggerek közül néhányan már bemutatták a közönségnek a főzőtudományukat. Ezúttal a Dining Guide szervezésében és az ötletgazda Fűszeres Eszter meghívására hét gasztroblogger receptjei elevenednek meg a Tabáni Terasz vendéglő hangulatos udvarán berendezett látványkonyhákban. A helyben készülő ételek mellett a bloggerek kézműves termékei is megkóstolhatók és megvásárolhatók lesznek a találkozón.

Időpont: 2010. szeptember 11., 12h-24h
Helyszín: Tabáni Terasz

Ízelítő a menüből:

Csípős-édes sült cékla, burrata (Chili&Vanília)
Őszinte dim sum (Horasz)
Saját töltésű chorizo (Malackaraj)
Szíriai sólet (Fűszeres Eszter)
Marhapofa paradicsomos raguval (Lorien)
Házi kenyerek, különleges péksütemények (Limara)
Pisztáciás süti konyakos fügebefőttel (Lila Füge)

és még sok meglepetés!

Részvétel:

Az étterem befogadóképessége és a logisztikai lehetőségekre való tekintettel jelentkezéseket sajnos csak korlátozott számban tudunk fogadni és a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. 

A belépődíj 2000 forint, mely egy 500 forint értékű kóstolójegyet is magában foglal. További kóstolójegyeket a helyszínen lehet majd vásárolni.”

Gyertek, várlak titeket szeretettel!

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -