Lencseleves másképp

Gyakran egy egyszerű leves is megteszi vacsorára, főleg, ha beköszönt a hideg és jól esik forró folyadékot kortyolgatva figyelni, ahogy a szél be akar törni a lakásba az ablakon át. Brrr.
Máskor pedig úgy hozza a hangulat, hogy az egyszerű egy kicsit átalakuljon és a szokásostól többé kevésbé eltérő formában kerüljön az asztalra, persze megtartva a forró leves fent leírt előnyeit. Ez hol sikerül, hol nem. A kevésbé sikeres próbálkozásokról inkább nem adok számot.
A lencsét nagyon szeretem, talán már korábbi írásaimból is kederült és abban biztos vagyok, hogy még később is fogok erről bizonyitékkal szolgálni (türelmetlenül vár rám néhány zacskó különféle indiai lencse, hogy pürévé alakuljanak). Szilveszterkor persze kötelező a lencseleves a szépség és a gazdagság biztosítása érdekében a következő évre, de e jeles eseményen kívül is szívesen készítem. Ugyanakkor van bennem egy erős törekvés az unalomig megszokott rántással készült levesek átalakítására vagy legalábbis alternatív verziók kitalálására, felkutatására. Ennek a lencselevesnek az eredetijét a Nélkülözhetetlen Vegetáriánus Könyvben találtam a nyáron és azóta már többször készítettem. Szerintem nagyon frissítő, érdekes ízvilágú leves, pedig ilyet lencselevesre ritkán mondana az ember, ha a szokásosban gondolkodunk.

Spenótos lencseleves


Recept (6 személyre)

40 dkg lencse
1 nagy fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
15 dkg spenótlevél
1 marék apróra vágott petrezselyem
1 marék apróra vágott friss koriander
1 tk őrölt kömény
1 tk őrölt római kömény
1 cirom finomra reszelt héja
2 zöldségleves kocka 6 dl vízben feloldva

A lencsét 1 1/4 l vízben felforralom, ha a víz felforrt leveszem a lábosról a fedőt és közepes lángon addig főzöm a lencsét, amíg megpuhul és az összes vizet felveszi, kb 1 óra. A vége felé figyelni kell, hogy oda ne kapjon. Egy másik lábosban puhára dinsztelem az apróra vágott hagymát az összetört fokhagymával, ezen megfuttatom az összetépkedett spenótleveleket. A kész lencsét a hagymás spenóttal összekeverem, felöntöm a zöldségalaplével, fűszerezem a kétféle köménnyel, sóval, borssal, hozzáadom a petrezselymet, a koriandert és a citrom héját. Néhány perc alatt összefőzöm, amíg éppen egyet rottyan, azonnal tálalom.

Vacsorára a leves mellé juhsajtos pirítóst ettünk grillezett koktélparadicsommal.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -