Lúdláb torta pohárban

A lúdláb torta egy igazi masszívan csokoládés édesség, jót tesz neki a meggy fanyarsága. Ebben a receptben is szerepel minden hagymonyos hozzávaló egy kicsit más formában, mint az eredetiben. Érdemes ezt is kipróbálni!

Hozzávalók:

4 tojás

10 dkg cukor
4 dkg kakaó

15 dkg csokoládé
1,5 dl tejszín

Meggy sorbet:
1/2 kg magozott meggy
3,5 dl víz
18 dkg cukor
1/2 citrom frissen facsart leve
2 ek meggylikőr vagy pálinka

A tojásokat a cukoorral robotgépben hosszan verem, amíg egészen habos lesz. Rászitálaom a kakóport és spatulával lágyan hozzákeverem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. A masszát 30×40 cm-es tepsibe simítom és 15 perc alatt készre sütöm. Kiveszem a sütőből és hagyom kihűlni.
A krémhez a tejszínt felforrósítom és a feladarbolt csokoládéra öntöm. Addig keverem, amíg a csokoládé teljesen felolvad és a massza fényes lesz.
A piskótából akkora korongokat szúrok ki, amelyek éppen befedik a befőttesüveg alját. Ránkanalazom a krém negyedét, behűtöm.

A meggysorbet-hez a cukorból, citromléből és vízből szirupot főzök (felforralom). A gyümölcsöt megmosom és a sziruphoz adom. Egyet rottyantok rajta, majd kis lyukú szűrőn átpasszírozom. Hozzákeverem a likőrt és fagyigépben krémesre fagyasztom. A legjobb azonnal tálalni, de pihenhet egy keveset a mélyhűtőben is.

A desszert tálalásakor egy kanál meggysorbet megformázok és a csokoládékrém tetejére helyezem.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -