Limonádé szezon

A nyár legklasszabb itala a limonádé. Erről nem nyitok vitát. Sziklaszilárd meggyőződésemben az is megerősít, hogy manapság rengeteg helyen millióféle limonádét lehet kapni. Van, ahol egyszerűen kihoznak egy pohát citromos vizet és mellé egy kevés cukrot – rosszabb esetben a víz szóda és amikor a cukrot beleöntjük kihabzik a pohárból. Pedig a citromos víz + hozzá adagolt cukor nyerő megoldás, Spanyolországban, Portugáliában egészen sűrű, nagyon sok citrommal kevert vizet tesznek elénk az asztalra, mellé adnak egy kis kancsóban vizet, és aki akar cukrot is tehet bele. Nagyon hűsítő (főleg, ha jeget is kapunk hozzá).

 Limonádé thai citromfűvel

Vannak helyek, ahol elvetik a sulykot és a limonádénak nevezett ital már köszönő viszonyban sincs az eredetivel – úszkál benne egy csomó citruskarika, narancslé rostja, mentalevél, koktélcseresznye és fene tudja még mi – ezeket szokták aranyárban mérni. Lényeg, a lényeg, a limonádé finom, hűsítő, ízlés szerint variálható, és ahogy már mondtam, szerintem a legklasszabb nyári ital, a nem alkoholos kategória győztese. Elkészítésének titka a cukorszirup (cukor és víz 1:2 arányban sűrűre főzve), amit nagyobb mennyiségben előre el lehet készíteni és így csak egy keveset kell a limonádéba keverni fogyasztás előtt. Legnagyobb előnye, hogy nem kell megvárni, kevergetni, amíg a cukor felolvad. A szirupot lehet ízesíteni (citromhéjjal, mentával, citromfűvel, bodzával, stb), úgy a legjobb! Mivel nálunk még tart a thai roham, citromfüves szirupot főztem a limonádéhoz.

Recept (l,5 limonádéhoz, a szirup 3×1,5 l-hez elég)

1 bögre nádcukor
2 bögre víz
5 thai citromfű
3 lime
2 citrom

A thai citromfű végeit mozsárban kicsit megtöröm. Közepes lábosba teszem, hozzáadom a nádcukrot és a vizet, felfőzöm, amíg sűrű lesz. Fedő alatt hagyom kihűlni és a citromfüvet csak a végén szedem ki. A szirup hűtőben eláll.
A citromfüvet 1,5 l-es kancsóba teszem (csupán esztétikai okból: jól mutat), 1-1 citromot és lime-ot felkarikázok és a kancsóba szórom. A többi citrom és lime levét kifacsarom, szintén a kancsóba öntöm, hozzákeverek 1/2 bögrényi szirupot és felöntöm hideg vízzel. Jégkockét teszek bele, azonnal fogyasztható.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -