Maradék

A VKF!-re készült májas lepényt túl vékonyra nyújtottam és megmaradt egy adag tésztám, a teljes mennyiség kb. negyede. Ahhoz túl sok, hogy csak bedobjam a sütőbe és kekszet süssek belőle. Arról nem is beszélve, hogy G elfoglalta magát este, én pedig nem csináltam magamnak programot, így tökéletes alkalom kerekedett egy kis csendes tevékenykedésre a konyhában. Ritka az ilyen, vagy futunk valahova, vagy hulla fáradtak vagyunk és az éppen aktuális sorozatunkba burkolózva menekülünk a világ elől (kizárólag DVD-n, egymás után több részt pörgetve, ájulásig). Szeretem az ilyen estéket, jól esik néha magamban szöszmötölni. És eljött az a pillanat is, amikor virág került az ételfotóra. Ilyen hangulatom volt. Szerintem szép.

Diós, vörös áfonyás kosárkák


A procedúra a szokásos: adott a felhasználásra váró tészta, meg kellett hozzá találni – lehetőleg a lakás elhagyása nélkül – a társait. Ez kezdődött az aktuális hangulat felmérésével: édes legyen-e, vagy sós, esetleg nagyon édes vagy nagyon karakteres? Nem meglepő, hogy az édesre esett a választás, de javít a helyzeten, hogy találtam a mélyhűtőben egy doboz vörös áfonyát, amitől egy kissé pikáns lett a végeredmény. Volt még dió és készült karamell is (csak, hogy megfelelően édes legyen, a biztos, ami biztos)…


Recept (6 kosárkához)
Pontos mértékegységeket nem tudok megadni, mert elfelejtettem lemérni, de az összedobálós módszer működött, csak javasolni tudom

1/4 adag pitetészta (készülhet többször átgyúrt leveles tésztából is)

1 bögre vörös áfonya (friss vagy fagyasztott)
1 bögre dió
1/2 bögre cukor
3 ek golden syrup
2 ek vaj
2 tojás
1 tk vanília kivonat
1 csipet só

A tésztát, miután legalább egy órát pihent a hűtőben, kinyújtom (ha leveles tészta, többször átgyúrom és kinyújtom, hogy ne emelkedjen majd meg), és egy nagy pohárral akkora korongokat szúrok ki belőle, hogy hagyományos muffinformákat ki tudjak vele kényelmesen bélelni. A korongokat a formákba rendezem (ha tefon, nem is kell kivajazni), majd ezekre muffinsütőpapírt teszek, amiket nehezékként lencsével töltök meg. 200 fokos sütőben 10 percig elősütöm, ezt követően kiveszem a sütőből, a papírt a lencsével együtt eltávolítom (a lencsét elteszem legközelebbre).
A diót serpenyőben addig pirítom, amíg illatozni kezd, ha kész félreteszem. A cukor 2/3-át kis lábosban közepes lángon karamellizálom, amíg borostyán színű lesz. Lehúzom a tűzről, hozzákeverem a golden syrupot (fortyogni és gőzölögni fog, nem kell megijedni), majd visszateszem a tűzre, hogy összeolvadjon. Vigyázni kell, nehogy odakapjon. Ismét lehúzom a tűzről és belekeverem a vajat. Félreteszem, amíg egy kicsit lehűl.
Egy tálban összekeverem a tojást a maradék cukorral, sóval, vaníliával. Ha a karamell már nem forró folyamatos kevergetés mellett lassan a tojásos keverékbe csorgatom. Belekeverem az áfonyát és a pirított diót.
A kész tölteléket az elősütött kosárkákba töltöm, lehet majdnem színültig, nem fog nagyon magasra emelkedni, csak kb. 1/2 cm-t érdemes hagyni. 160 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütöm. Tálalás előtt hagyom 20 percet pihenni.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -