Legtöbbször lusta módon, pillanatok alatt a robotgépem lapát betétjével – az a harmadik, amelyik se nem a habverő, se nem a dagasztókar – átkeverem a vajat a liszttel és a sóval, majd apránként hozzácsepegtetem a vizet amíg összeáll a pite tészta. Ezután sütőpapírra döntöm, összegyűjtöm a darabokat és összenyomkodom egy vastagabb lepénnyé, majd egy másik sütőpapírral lefedem. Ezt azért így csinálom, mert két sütőpapír között nyújtom ki, így nem is kell lisztezni, és az egyiket aztán, ha éppen kell, fel is használom a vaksütéshez. Ilyenkor elősütöm a tésztát úgy, hogy a formába nyomkodom, majd sütőpapírral kibélelem a tésztát és sütőnehezékkel (száraz babbal, csicseriborsóval, vagy akár kiskanalakkal) megtöltöm, és kb. 15 percig elősütöm.

Tehát mindig így csinálom, ez alól kivétel, ha dupla tésztát készítek, és egy részét elteszem a mélyhűtőbe: ekkor nem sütőpapírba, hanem műanyag fóliába csomagolom a lepényem, majd ezt még egy alufóliába is, a recept maga azonban változatlan marad. És most a magyarázat a vodkára és a főtt tojásra: a vodka azért jó a tésztába, mert elpárolog. A víz, vagyis folyadék csak azért kell egy ilyen omlós tésztába, hogy összefogja azt, omlós pedig attól lesz, hogy a vajdarabok, amik külön jók, ha maradnak a tésztában, szépen elolvadnak, maguk után hagyva a lyukakat, amitől szó szerint omlik a tészta, hiszen a rétegek egymás fölött nem sülnek össze, a glutén nem tud hosszú láncokat alkotni; ezt egyébként az alkohol maga is akadályozza. Ezért is jó, ha az a plusz folyadék, amit kényszerűségből hozzáadunk, minél jobban elpárolog. A reszelt tojássárgája célja ugyanez, csak nem folyadékszempontból: vagyis, hogy megakadályozza a hosszú gluténláncok kialakulását, mert gyakorlatilag fizikai akadályként működik. 1 főtt tojássárgája szűrön átnyomkdova, a liszthez adva óriási eredményt hoz.

Színes pite

És most? Most lila a divatszín (mint a lilafüge), és ezért lila a pitetészta is. Előadhattam volna ételfestékkel is, de nem, egyszerűen annyit tettem, hogy a mirelit áfonya olvadás közben kinyert levét adtam víz vagy vodka helyett a tésztához, ami ettől csodálatosan lila lett, és olyan is maradt a sütés után is, bár halványabban. Az áfonyát pedig betettem a töltelékbe, almával keverve, kevés fahéjjal, citromlével és cukorral. Az első ilyen próbálkozásom liofilizált, vagyis fagyasztva szárított áfonyával történt, amit ledaráltam, és porként tettem bele, de nem éri meg a költséget és a macerát, bár tény, hogy akkor kevésbé fakult ki a tészta. Ugyanígy tervezek matcha teás, élénkzöld tésztát, valami ütős töltelékkel, és máson is gondolkoztam, de azt hiszem, hogy maximum még egy meggyleves tésztának van értelme, a többi nagyon fakó lenne. Ez viszont csak egyet jelent: jöhet a nyár, jöhetnek a színes gyümölcsök!

 

 

 

TOVÁBB A LILA PITÉHEZ 

 

 

5/5 (1)

Kérjük, értékeljen

Előző cikkZöld saksuka
Következő cikkMostan színes pitéről álmodom II. – Lila pite
Az úgy volt, hogy volt nekem egy nagymamám. A nagyvárosi, nagypolgári konyha szocializmussal csitított maradványaiból is zseniális stíriai metéltek, és pont megfelelően odapirult grenadírmarsok kerültek a panel lakás csöppnyi asztalára. Anyám francia egyetemi évei alatt elsajátított konyhai tudása, és a New Yorkban eltöltött általános iskolás évek sok szempontból, így az ízek szempontjából is meghatározták a későbbi utamat. A kommunikáció és a pszichológia világából egyre inkább tolódtam egy csendesebb karrier felé: nekem a konyha egy templom, ahol egy meghatározott rendszer szerint, a legnagyobb békében történnek a folyamatok. Tisztaság, rendszer és alázatosság, az alapanyagok és a munka tisztelete: nekem ezt adja minden egyes tál étel. Ugyan iskolában is tanultam a főzést, mégsem vágytam soha étterembe, annál fontosabb a személyesség, az emberközeliség, a főzés örömének átadása annak, aki elfogyasztja az ételt. Most, két gyermek anyjaként a rugalmasságot is tanulom, mert jó pap holtig tanul - szerintem a jó szakács is.