Olívaolaj, csokoládé, málna, és egy kis só

Lehűlt az idő, jöhet egy csokis recept. Végre. Bár be kell vallanom, hogy ezt a süteménynek nem igazán nevezhető édességet a kánikula közepén készítettem. Épp ezért ennyire egyszerű. Olyasmit akartam, ami a sütő bekapcsolása nélkül is gyorsan kész lesz és nem fagyi, mert abból túladagoltam magam. Tovább szűkítette a lehetséges édességek körét, hogy az ételmolyok elleni küzdelmem eredményeképp szinte semmi sem volt a kamraszekrényemben (most már vannak jól záródó üvegedények). És a nagy melegben a lábamat se akartam itthonról kitenni, ezért öt alapanyagból oldottam meg az édesség utáni vágy csillapítását: réteslap, 75%-os csokoládé, málna, olívaolaj, só.

Málnás, csokoládés háromszögek

csokis teres 2.jpg

Mivel nagyon egyszerű dolgoról van szó, attól lesz az igazi, ha mindenből a lehető legjobbat tesszük bele: a csokoládé legyen karakteres, magas kakaótartalmú és nemes, a málna friss és érett, az olívaolaj extra szűz és valami menőbb fajta, a só pedig egy érdekesebb tengeri, mondjuk finomítatlan, peéyhesített vagy sóvirág. Lehetne egyszerűbben is, de akkor már igazán lefokozzuk az édességünket. Evése közben arra gondoltam, hogy ha kisebb háromszögeket készítenék, nagyon klassz vendégváró falat is lehetne belőle, mivel ez nem egy igazán édes édesség. Ha tényleg jó a csoki, amit beleteszünk, inkbább fanyar, savanykás, picit sós, picit füves az ízhatás. Így még a kánikulban is több mint egyet meg tudtam enni egyszerre. Később elképzeltem azt is, hogy egy édesebb fagyi mellé eszem. Aztán ki is próbáltam és működött.

csokis retes 3.jpg

Recept

12 ek csokipasztilla
24-30 szem málna
kb 1/2 dl extra szűz olívaolaj
nagyszemű tengeri só
4 réteslap

A réteslapokat hosszában 3 csíkra vágom, nyirkos konyharuhával lefedem. Magam elé teszek egy csíkot úgy, hogy a rövid oldala essen hozzám legközelebb, bekenem olívaolajjal (bőven). A rétescsík bal alsó sarkába egy evőkanál csokit és 2-3 szem málnát teszek, háromszög alakban ráhajtom a tészta jobb sarkát. A háromszög formát tartva felhajtogatom a kis csomagot a tészta végéig, amíg egy kis tasakot kapok, melynek minden oldala zárt. Minden oldalát megkenem olívaolajjal és sütőpapírral letakart sütőlapra teszem. Ezt minden tésztacsíkkal megismételem, majd 190 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt aranybarnára sütjöm a kis háromszögeket. Kevés nagyszemű tengeri sóval megszórva tálalom.

csokis retes.jpg

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -