Reggeli, Brunch, M. Olivier Poulard

Anyukám és nagymamám nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy rendszeresen étkezzünk. Ez nem tűnik olyan nagy dolognak, de ahogy felnőttem rájöttem, hogy mégis az. Először akkor tűnt fel, amikor elkezdtem a barátnőimmel több időt tölteni – 18 éves korunk körül. Mivel ahhoz szoktam, hogy rendszeres időközönként eszem, ráadásul normális, minőségi, sőt házikosztot, nem toleráltam igazán jól, ha kimaradt egy étkezés. Sokat nevettek rajtam, igaz érdekes tüneteket produkáltam, extrém esetben megközelíthetetlen sündisznóvá váltam, ha nem jutottam azonnal ételhez, amikor már nagyon itt volt az ideje. Elvonási tüneteket produkáltam, na.

Ahogy dolgozni kezdtem a reggelihez való viszonyom össze-vissza változott: volt, hogy otthon ettem müzlit gyümölccsel, de az mindig túl sietősre sikerült. Amikor pedig egy jó pékség mellett dolgoztam, ott vettem meg minden reggel, amit épp megkívántam és teával, péksüteménnyel kezdtem a napot az irodában – ennek nem lett jó vége. Volt időszak, amikor nagyon figyeltem a súlyomra és a reggeli volt az az étkezés, amiről a legkönnyebben lemondtam, na ez sem tartott sokáig. Mostanában a reggeli az egyik kedvenc étkezésem, nem sietjük el, és ez az egésznek a lényege. Jót reggelizni akkor lehet, ha van rá idő.

Épp ezért hétközben ezek a reggelik csak két személyesek R2r-ral és igazán talán még csak én élvezem, de bízom benne, hogy hosszú távon meglesz ennek a hatása. A hétvégéket viszont nagyon várom, szeretem, amikor úgy alakul, hogy mindenki nagyjából egyszerre ébred, jó hangulatban is van és sikerül egy nagyot reggeliznünk. Egy ilyen reggeli után már szinte mindegy is, hogy mi a napi program. Rég óta szívfájdalmam, hogy kevés reggelizőhely van Budapesten, ahol kellemesen el lehet tölteni akár egy teljes hétvégi délelőttöt –  jól érzi magát felnőtt és gyerek egyaránt, finomak az ételek és az egész esemény több mint étkezés, inkább hétvégi program. Nem mondom, van fejlődés, de az igazi törzshelyünket még nem találtuk meg. Reggelitesztelő családi sorozatunkat a legklasszikusabbal, kezdtük, a Le Meridienben bruncholtunk. A hotelt sok mindenben nehéz felülmúlni a témában: óriási ételválaszték hideg- és melegkonyhai készítményekből, gyilkos desszertszekció, külön pult szinte mindennek, ami eszünkbe juthat egy délelőtti étkezés során: tojás, palacsinta, sajt… Élőzene, gyerekfelügyelet – ami működik is, R2r-t néha macaronokkal kellett visszacsalogatni az asztalhoz, pedig igazán nem jellemző, hogy könyörögni kelljen, hogy egyen. A hangulat viszont nem tornacipős, evés után félig fekve pihegős:), cserébe úgy érezhetjük magunkat egy kis időre, mintha gazdag turisták lennénk Budapesten.

Ottlétünkkor a külön attrakciót Olivier Poulard szolgáltatta, aki ránézésre egy kedves, bohém francia bácsi, akiről két szó beszélgetés után kiderült, hogy sajtmágus. Én embert ennyit sajtról beszélni még nem hallottam. közben vágta, szelte, kente a csodálatos francia sajtokat. Csak azt sajnáltam, hogy az étkezés végére időzítettem a sajtfogyasztást és nem ezzel töltöttem a laza három órás reggelit. De mi lett volna akkor a Royal csokitortával és a macaronokkal?

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -