Saláta mi? – búcsú a 3 séftől

Tapsikoltam örömömben, amikor a 3 séf néhány kurzusára kaptam jegyet és külön örültem, hogy az egyik ezek közül a Saláták, dresszingek, libamáj, kacsamáj témájú lesz. Ez a kurzus volt szerdán a sorozat befejező része és nem kis meglepetéssel szolgált. Amikor az emlékeztető levélből rendkívüli módon kiderült (minden óra előtt titok volt, hogy ki tartja majd), hogy Bíró Lajos lesz az előadónk gyanút foghattam volna, bár a Saláták, dresszingek, libamáj, kacsamáj nem tartogatott semmi félnivalót, csak nekem való finomságok és remek kis kulisszatitkok lebegtek a szemem előtt.

Még akkor sem fogtam gyanút, amikor a felvezetőben a cím kissé másképp hangzott el, valahogy így: Saláták, belsőségek, libamáj, kacsamáj, valószínűleg azért nem kaptam fel a fejem, mert sokkal inkább a poharamból gyorsan fogyó borral voltam elfoglalva. Végre Bíró Lajoshoz került a szó és akkor BAMM! észbekaptam. Ő, a tőle elvárható és megszokott lazasággal közölte, hogy a saláták különösen nem érdeklik, húsevő ember ő, vagy mi, így inkább azzal foglalkozunk, ami szerinte tényleg érdekes, és ha még bírjuk a végén lesz majd egy kis liba-, kacsamáj. De azért előbb meg kell dolgozni. Figyelem! – a “munka” itt a résztvevőkre nem vonatozik, ez egy bemutató jellegű kurzus. Na itt egy kicsit elfogott a pánik, gyorsan megkerestem a Sauska Pincészet kedves kirendelt kollegáját és újratöltettem a poharam. És ez egész este így ment (nem véletlen, hogy ezt a posztot nem írtam meg tegnap). Salátából ugyanis csak a legelső adag volt átlagos mércével mérhető. Utána talán azonnal egy spenótos malacfül salátával bombáztak, ami számomra nem kis kihívást jelentett. Talán ez volt az a pont, amikor elhatároztam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell, én ezt ma este végig fogom csinálni. Egyszer az életben, most már tudom, mindent ki lehet próbálni.

Az abált, csíkokra vágott, porcogós malacfül csak a kezdet volt, egyből utána azt hiszem következett a hidegzuhany, ami után már mindent el lehetett (kellett?) viselni. Azt kell, hogy mondjam, sok más erénye mellett Bíró Lajos remek dramaturgiai érzékkel van megáldva. Tudjátok mi az a malactartó? Hát én már igen…

p l a c e n t a.

Ezt kaptuk, valami salátába keverve. Megkóstoltam. Ha nem tudtam volna mi az, talán többet is tudtam volna enni belőle, így inkább egy kicsit többet ittam.

A sorrend ezután valahogy így alakult:

– Rózsaszín borjúszív szalontüdő mártásban
– Szent Jakab kagyló tandoori massalával egy karika disznósajton – ezt egyébként akkor készítette el először a Séf, amikor a Dining Guide-tól az Év étterme címet kapta a Bock Bisztró.
– Pacal, de mi is történt a pacallal? Ja igen, tejszínes, bazsalikomos, vargányás szószban került elénk az asztalra, ami a pacal nélkül csodálatosan finom volt. A pacalt nem bírtam megenni.

Itt aztán, valahol félúton, gondolom emlékeztetőül, hogy salátakurzuson vagyunk, tartottunk egy rögtönzött olívaoaj kóstolót, de szerintem ez senkinek nem jelentett már sokat, a gyomrunk azt sem tudta hol és kivel van. Pedig az egyik olaj egy többszörös díjnyertes éjszakai szüretelésű olívaolaj volt. Azt is megtudhattuk, hogy az a jó olívaolaj, melynek illata a frissen kaszált szénára emlékeztet.

Folytattuk a sort:
– Megtudtuk, hogy van New Yorkban egy séf, aki legendásan krémes risottót készít. A titka is lelepleződött: velőt tesz a risottóba, ebből mi is egyből kaptunk egy agyvelős és egy csontvelős kóstolót. A risotto ezúttal nem kerek szemű rizsből, hanem gersliből készült, mert ezt nem lehet elrontani, mindig al dente lesz. Én azt hiszem maradok a velő nélküli rizses verziónál.
– Borjúbríz. Ezt volt a legehetőbb, legfinomabb és számomra legalább már ismert fogás. Attól lett könnyű, hogy citromos, petrezselymes, balzsamecetes olívaolajágyra került. Tényleg nagyon különleges. 
– Valahogy az asztalra keveredett egy nagy adag resztelt harcsamáj. Itt már kezdtem elveszíteni a fonalat, talán mert rendesen öblögettem minden apró falat után. Pedig a harcsamáj nem is annyira durva.

Most, hogy már egészen biztos vagyok benne, hogy túléltem, elismerem, rendkívüli élmény volt! Ez igaz az összes kurzusra, amin volt szerencsém részt venni, és különösen erre az utolsóra, ami nagyon különlegeset adott. Bármire megesküdtem volna, hogy ezeket vagy ehhez hasonló ételeket soha nem fogok kóstolni, mint ahogy most se rendelném ki egyiket se, ha rajtam múlna. Így érthetitek, hogy miért vagyok annyira oda! A közeg, az oktatók olyan körülményeket teremtettek, hogy nem jutott eszembe a számat húzni és finnyáskodni, hanem szépen, úrinő módjára leittam magam és közben mindent megkóstoltam, amit elém tettek. Büszke vagyok magamra, sőt egyenesen hősnek tartom magam a teljesítményem alapján és ezt köszönöm Bíró Lajosnak, Varjú Viktornak (aki már szintén séf) és az Essencia 3 séf tanfolyamának. A jövő évi sorozatra hétfőtől lehet jelentkezni, ne hagyjátok ki, én sem fogom!