Téli saláta

Gazdag műfaj a saláta télen is olyanniyra, hogy mi gyakran “csak” egy salátát vacsorázunk. Még egy forró levest is helyettesít egy igazán hideg téli napon. Ilyenkor persze nem hideg salátában gondolkodom, hanem valami tartalmasabb lehetőleg meleg elemet is tartalmazó fajtában. Amikor erről a langyos kelkáposzta salátáról meséltem valakinek láttam, ahogy megborzong és lelki szemeim azt is elképzelték, ahogy a szőr feláll a hátán (férfi volt). Azt hiszem ezt a hatást a kelkáposzta váltja ki… nehezen értem meg, én imádom. A kelkáposzta főzeléket is, de a kelt nyersen, salátába keverve, vékonyra szeletelve bármikor bevállalom, főleg télen, amkor olyan jó édes. Szoktam a vastagabb leveleibe bele mindenfélét tölteni tortilla helyett, de ez má biztos csak az én perverzióm. Mndenesetre ezt a salátát merem ajánlani azoknak is, akik nem kifejezetten kelkáposzta rajongók.Van benne szalonna, így talán a férfiak is megeszik… nálunk legalábbis vidáman jelentkeztek rá mindketten.

Langyos kelkáposzta saláta

kelkaposzta salata 2.jpg

A kelt éppen csak leforrázom, így nem nyers, de nem is esik szét. Kellemesen roppan, de nem hideg, ami a többi hozzávaló miatt is fontos: a császárszalonna és a kenyérkockák forrón kerülnek a salátába, egyedül a morzsolt feta és az öntet hideg, így mire az asztalra kerül is langyos marad az egész.

kelkaposzta salata 3.jpg

A szokásostól eltérő, vezető ízért a szezámmag és az abból készüt paszta, a tahini felelős. Ettől lesz igazán télies, gazdag a saláta (és nem mellesleg kálciumban gazdag, erre én most külön odafigyelek). Amikor készült ara gondoltam, hogy a fetát lehetne helyettesíteni egy karika grillezett gomolyával vagy kecskesajttal is, úgy még laktatóbb fogás kerekedne az egyszerű kis salátából. Presze lehet mellé húst is sütni a nagyon éheseknek.

kelkapoaszta salata 4.jpg

Recept

1 kisebb fej kelkáposzta
15 dkg császárszalonna
15 dkg feta
3 szelet rozskenyér
3 ek szárazon pirított szezámmag

1 ek olíva olaj
2 ek frissen facsart citromlé
1 ek méz
3 ek tahini
1 ek víz

frissen őrölt bors

Egy nagy lábosban vizet forralok. Amikor lobog, beledobok 1 ek sót és újra felforralom. Közben a kelt leveleire szedem, megmosom, vastag ereit kivágom, a leveleket csíkokra szeletelem. 1 percre a logobó vízbe teszem őket. Az 1 perc elteltéve azonnal kiszedem, lecsepegtetem.

A szalonnát felkockázom és kíméletesen (közepes lángon) pirosra sütöm. Papírtörlőre szedem. A serpenyőben maradt zsírból 1 evőkanálnyit a serpenyőben hagyok, erre dobom afalatnyi kockára vágott kenyeret és ezeket is megpirítom, majd kiszedem és félreteszem.

Az öntethez a hozzávalókat alaposan összekeverem, ha túl sűrű lenne, 1-1 ek vízzel higítom. Összeállítom a salátát: a kelcsíkokat nagy salátástálba teszem, összeforgatom a szalonna és kenyérdarabokkal, és a száraz serpenyőben megpirított szezámmaggal. Hozzákeverem az öntetet, majd a végén rámorzsolom a fetát.

kelkaposzta salata.jpg

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -