Vaníliás krémtúró

Emlékeztek még a gyerekkorunk krémtúrójának ízére? Ezt készítettem el most házilag, azaz egy könnyű, vaníliás és krémes békebeli változatot.

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 marék mazsola
1,5 dl forró víz
1 filter fekete tea
2 evőkanál rum
3 tojássárgája
3 evőkanál cukor
csipetnyi só
1 evőkanál keményítő
3 dl tej
½ vaníliarúd magjai
25 dkg túró

Elkészítés:

A mazsolák beáztatásához a forró vízbe beledobjuk a teafiltert, és 2-3 percig áztatjuk, majd ezzel öntjük le a mazsolákat. Hozzáadjuk a rumot is. Állni hagyjuk 15–20 percig.

Közben a tojássárgáját a cukorral, a sóval és a keményítővel simára keverjük.

A tejet egy közepes lábasba öntjük, hozzákaparjuk a fél vaníliarúd magjait, majd felforraljuk.

A forró tejet merőkanalanként hozzáadjuk a tojásos keverékhez, így egyenlítjük ki a hőt, amitől nem fog becsomósodni és összeugrani. Ha az összes tejet hozzáöntöttük, visszatesszük a lábasba, majd közepes lángon melegíteni kezdjük.

Sűrűn kavargatva addig főzzük, amíg pudingállagú nem lesz, majd félrehúzzuk, és hagyjuk langyosra hűlni. Közben időnként keverjük át, hogy ne bőrösödjön meg a teteje.

Ha a puding már nem forró, beletesszük a túrót, és botmixerrel pürésítjük. Ettől az állaga is habosabb, könnyedebb lesz.

A mazsolákat leszűrjük, majd 4 kis befőttesüvegben elosztjuk. Rákanalazzuk a krémtúrót, majd a hűtőbe tesszük néhány órára, hogy megdermedjen.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -