Soha többé nejlonszatyor – Így vezettem ki a háztartásból a műanyag vackokat

Ha azt vesszük, hogy én is a hetvenes, nyolcvanas évek gyermeke vagyok, amikor a nejlonszatyor mindenre megoldást jelentett, és beépült az élet minden szegletébe, akkor egész jó idő a fél év, ami alatt átállt a család. Az első lépés drasztikus volt: egyszerűen kivágtam a műanyag hulladék közé az összes zacskót, amit otthon találtam. Tudom, hogy vannak, akik annak a hívei, hogy kidobás előtt legalább elhasználják erre-arra, szemetesnek, én nem vagyok ilyen türelmes. Így már másnapra előállt a helyzet, hogy tényleg kénytelen voltam szatyrokat, zsákokat keríteni, amelyekkel helyettesítem a műanyagot, és ez nemcsak a szatyrokban merült ki, hanem olyan, korábban praktikusnak tartott dolgokban is, mint a konyhai műanyag fólia… Összeszedtem azokat az ötleteket, amelyeket vagy én is tanultam másoktól, vagy nekem beváltak a saját ötlet nyomán a helyettesítésre.

Bevásárlás

Azzal nem mondok újat senkinek, hogy bevásárlótáska vagy bármilyen alkalmatosság nélkül ne induljon vásárolni, aki nem akar nejlonnal vagy akár egy felesleges és drága papírtáskával hazaállítani, mindjárt az első nap. Nálam a betömködős fiókban volt pár vászonszatyor, amelyeket itt-ott kaptam ajándékba, de nem voltam velük elégedett. Ezeknek túl hosszú a füle, ezért a tele szatyor a földre lóg, vállra akasztva meg dög nehezek, hamarosan kiderül, mire használtam őket inkább. A táskákba való, napi dolgokhoz, például, ha a drogériában veszek pár dolgot vagy akár a fiamnak ruhát, egy szintén ezer éve vásárolt modern, erős bevásárlótáskát használok, mert rövid a füle, és sokkal szebb és kényelmesebb, mint a natúr vászonszatyrok. Amin utólag is elrémülök, hogy lehettem ilyen vak, a gyümölcsnek, zöldségnek – a krumplit kivéve – nemhogy nejlonra, de egyáltalán semmilyen, akár vászonszütyőre sincs szüksége. A pékáruhoz már használok vászonzsákot, de nem volt szükségem arra, hogy kézműveskedő anyukáktól vegyek függönyből varrt alkalmatosságot. Abban a boltban, ahol a cipőimet veszem, vászonzsákot adnak az áruhoz, így az évek során annyi összegyűlt, hogy tökéletesen elegendő mindenfajta beszerzéshez, akár kakaós csigához is.

Konyha

A konyhában is akadt egy egész sor olyan dolog, ami mindenféle zacskókban, műanyagokban, sokszor molylepkéstül lapult. Itt elég egyértelmű volt a megoldás: minden átkerült üvegekbe, és nem is kellett nagy beszerzés, mert kiderült, hogy tele van ilyesmivel a szekrény, csak nem használtam őket, vagy nem jól. Sokkal jobban szeretem most a kamraszekrényt, mert végre látszik, miben mi van, és nem is termelek molylepkéket, mert semmi nem áll eldugva évekig. Ami még nagy váltás volt, hogy a fóliák helyett az ételek lefedésére simán tányérokat használok, ráadásul értelmet nyertek nagyanyám pont ilyen célú, gyönyörű kerámiafedői is.

Utazás

A mi családunkban jellemzően az utazás volt még kritikus nejlonterület, ha útra keltünk, ész nélkül zacskóztam mindent, ahogy anyámtól láttam egykor. Egyenként zsákban a cipők fél páranként, minden, ami nem fér a piperetáskába, kis szatyor, nagy szatyor, aztán tele az autó ezekkel a nejlonzsákokkal. Az utazás „nejlontalanításához” persze az is hozzájárult, hogy az évek során egy kabinbőröndnyire szűkítettük fejenként a ruhatárat, akkor is, ha hetekre utazunk el. A cipőket – egy pár a lábon, kettő a bőröndben – pedig azokba a szerintem nem túl szép, hosszú fülű vászontáskákba teszem, amelyek megmaradtak mindenféle konferenciáról.
Boldogan mesélnék még hosszasan arról, milyen leleményes vagyok a nejlon száműzésében, de az a helyzet, hogy néha látom, mások menekülőre fogják, amikor úgy igazából belelendülök. Még szerencse, hogy ott van anyám, akitől egykor a nejlonszaporítást ellestem. Most ő a legjobb tanítványom. Aki bár néha még csóválja a fejét, amikor távozóban tőlünk gyorsan bezacskózna valamit: „Nem létezik, hogy nálatok ebben a lakásban egy darab szatyor nincsen”, de közben már nem állja meg, és kioktatja a nejlonos nőket a boltban: „Higgye el, a banán hazaér a szatyorban nejlon nélkül is!”