Amikor egy kis üvegnyi libamáj több mint 60 000 forintba kerül és csak hosszas várólistázás után lehet hozzájutni, a mértékletesség egészen más értelmet nyer. Eduardo Sousa és Diego Labourdette közös vállalkozásának terméke 2016-ban, egy new yorki séfnek köszönhetően lett világhírű, addig kevesen vágytak a spanyolországi Pallaresben készült a világ legjobb libamájra. Pedig a Sousa belsőség már 2006-ban elnyerte a franciák kajaolimpiájának, a Coup de Court nevű verseny aranyérmét, ez azonban nem volt elég a népszerűséghez.

Forrás: http://www.sousa-labourdette.com/

Tavaly óta azonban mindenki őket akarja és egymást érik a romantikus cikkek, illetve videók az egyedülállónak tűnő farmról, ahol

a libákat nem hogy nem tömik, de szabadon élnek és maguk döntik el, mit esznek.

Nem valami aprócska sztoriról van szó, forrástól függően 2-6 ezer állatról számolnak be, akik egy közel 5 négyzetkilométeres területen élnek.

A ludak önszántukból érkeznek a farmra, ugyanis vonuló vadlibákról van szó (helló, Akka!), akik hagyományosan megállnak Spanyolországban, hogy jól feltankoljanak, mielőtt elrepülnének délre. A pelleresi farm viszont annyira tökéletes számukra, hogy inkább ott maradnak. Bár Sousa azt állítja, a több száz éve a család birtokában lévő területen mindig is hasonló módszerekkel tartottak libákat, azért valószínűleg nem véletlen, hogy pont egy madárvándorlást kutató akadémikust vett be a bizniszbe 2013-ban Labourdette személyében.

Az állatok azt eszik, amit a farmon találnak: fügét, olivabogyót, makkot és csillagfürtöt. Ez utóbbi biztosítja, hogy a májuk szép sárga legyen, úgyhogy állítólag csak a csillagfürt fogyasztását próbálják bátorítani a vágás előtti utolsó időszakban. Egyébiránt Sousa úgy tartja, a libák nála sokkal jobban tudják, mi tesz nekik jót és az étel mellett főleg a biztonságnak és a nyugalomnak köszönhetően produkálják a világ legfinomabb máját. Bár némi túlzásnak hangzik, mondhatnánk egyébként szeretetet is, mert az összes beszámoló egyhangúan állítja, hogy Eduardo Sousa valójában szerelmes a libáiba. Az állatok annyira szívesen veszik az emberi jelenlétet, hogy ha a látogató letérdel, azonnal érdeklődve körülveszik.

A bensőséges kapcsolat ellenére azért végül ezeket a libákat is levágják persze, de évente csak egyszer, hogy a populáció képes legyen megújulni. Éjszaka látnak neki, elemlámpákkal kábítják el őket, az állatokat szinte hipnotizálja az erős fény, ez állítólag ősi módszer. Késsel, nagyon gyorsan, szenvedés nélkül történik meg az akár 1600 liba “feláldozása”, ahogy Sousa nevezi az eseményt. A tollat természetesen lefosztják és felhasználják töltetnek, a hús jelentős részét megfüstölik, így az áldozatok szinte teljes mértékben hasznosulnak. Az igazi sztár azért mégis csak a máj, amelyet kis csatos üveg edényekbe tömködnek és húsz percen keresztül gőzölnek.

Arról egyetlen cikkben sem írnak, vajon mennyi idősek a ludak, amelyeket levágnak, de nagy valószínűséggel jóval idősebbek a nagyüzemi májtermelésben jellemző 110 napos vágási időnél. Arról nem is beszélve, mennyivel kellemesebb életük lehetett a farmon bandázva. Ettől függetlenül azt is hozzá kell tenni, hogy egy vadliba a természetben akár 20 évet is élhet.

Egy üvegnyi Sousa & Labourdette libamáj 200 euróba, azaz legalább 60 000 forintba kerül, de hiába fizetjük ki ezt a komoly összeget, a vadlibák természetéből adódóan limitált kollekcióról van szó, így méretes várólistára kell számítani. Különösen amióta Dan Barbernek köszönhetően a leghíresebb séfek is felfigyeltek a spanyol farm termékére és szívesen csökkentik bűntudatukat az etikusnak nevezett libamáj árusításával. Tekintettel az árakra és hogy az “alapanyag” készen és ingyen érkezik a farmra, hatalmas üzletnek látszik vadlibát tartani, de Sousa azt állítja, nagyon hosszú időn keresztül inkább csak egyfajta hobbi volt ez a családja számára. A libák által elfogyasztott, minőségi olivabogyó ugyanis szintén fontos terméke a farmnak, ahogy a makkot is szívesen eszik a disznók is, mert persze sertést is tenyésztenek. De akár hobbi, akár a világ legnagyobb biznisze, sok libamáj rajongó mindenképpen hálás, hiszen ez tűnik az egyetlen etikus opciónak pillanatnyilag.

5/5 (1)

Kérjük, értékeljen

Előző cikkHogyan süss libamellet
Következő cikkLibamell angol-magyar fúzióban
Tíz éve írok gasztronómiáról és bár főzök is, de elsősorban inkább az ennivalók mögött álló emberek és folyamatok érdekelnek. A fenntarthatóság az egyik kedvenc témám és mostanában főleg vegán stílusban főzök. Norvégiában.