Gránátalma, vörös tonhal, karácsonyi gondolatok

Elég szépen nekilendült az év végi őrület. Pedig még nem vásároltam ajándékot senkinek, nem találtuk ki, hogy mi legyen az ünnepi menü, nem kezdtem süteményeket gyártani és a Mikulás sapkájának is épp csak a botja végé láttam az ablakból. Nincs 8 (khm, 12) órás állásom, mégis tele vagyok határidőkkel, elvégzendő feladatokkal és egyre többet hagyja el a számat az, hogy “na ezzel majd jövőre foglalkozom”. Akármennyire is elhitetem magammal év közben, hogy nem szeretem én már a karácsonyt, mégis szép lassan terjengeni kezd bennem valami melegség, ahogy nyílnak a karácsonyi vásárok, kigyúlnak az utcán a fények, terjeng a kürtös kalács és a forró csoki illata az utcán (és ez nem valami nosztalgikus giccs, a Kiss János altábornagy utcában tényleg ez megy). Oda jutottam, hogy kifejezetten vártam, mikor épül fel az eddig mélyen a szívemből utált karácsonyi vásár, az a vásár ami miatt nem lehet a környéken parkolni és ahol még mindig kicsit több a népművészeti faragott fakanál mint szeretném. Elhatalmasodik rajtam a kívülről jövő karácsonyi nyomás és most valahogy szívesen engedek neki (pedig idén először végre sikerült megállapodnunk, hogy nem vesz mindenki mindenkinek ajándékot), elkezdek fejben tervezgetni. A terveim fele általában nem valósul meg, épp ezért vigyáznom kell, hogy pontosan mi hagyja el hangosan a számat. R2r mindenre figyel, kérdez, kattognak a kis kerekei, “jegyzetel” és ha valamit másodszorra vagy sokadszorra rosszul mondok keményen szembesít a mulasztással, tévedéssel. Gondban vagyok, hogy mi legyen pl. a karácsonyi sztori. G-éknál a Jézuska jön. Nálunk a Télapó. Vagy az már nincs, de eddig nem gondolkodtam rajta, hogy ki hozza az ajándékot, mert pár éve ráébredtem, hogy én veszem. Tanácstalan vagyok. Írtunk már levelet, azt a Télapónak címeztük… hajjajj, mi lesz ebből?

Idén a karácsonyi menü is megkérdőjeleződött. Nagymamámtól már nem várhatjuk el, hogy az egyre sokasodó családot vendégül lássa, arra meg mégse mer senki vállalkozni, hogy a hosszú éveken át általa készített menüt tálalja. Újítani viszont nehéz. A mi családunkban az ilyesmihez évek kellenek. Azt tudjuk már, hogy mi nem lesz, de menüsornak még semmi jele. Engem teljesen lebénít a dolog, csak olyasmi jut az eszembe, ami nem menne át (vagy csak én azt gondolom, hogy nem menne?). Ilyen például a vörös tonhal, ami átsütve ehetetlen, de ezt nem hiszem, hogy el tudnám hitetni családom konzervatívabb tagjaival. Másképp pedig akkor nem lesz jó. Meg se próbálom, pedig a hétvégén nagyon jót ettünk: volt otthon két szép szelet hal és vettem egy csodaszép gránátalmát. Csak egyet, mert 670 Ft volt darabja, de ilyen érett, lédús gránátalmát ritkán találok itthon. Addig nézegettem a kettőt (halat és gránátalmát), amíg befészkelte a fejembe a gondolat, hogy jól állnak majd egymásnak a tányéron is. Színben mindenképpen, de végül ízben is öszejött a dolog. Egy nőcsábász blogger receptjét dolgoztam át (mert én nem akartam senkit elcsábítani 10 gránátalma levével:)).