Gyerekkel főzni maga a nagybetűs oktatás – Kipróbáltuk, és nagyon ajánljuk

Kedves Tanárok! Fontoljátok meg, hogy főzéssel kapcsolatos feladatot adtok a gyerekeknek – már egy tojásfőzés mentén is ki lehet találni több korosztálynak különböző oktatási tartalmakat, és végre a gyerekek is megérthetik, miért hasznos, ha mondjuk ismerik a periódusos rendszer elemeit, vagy át tudnak váltani különböző mértékegységeket. Magyar vagy idegen nyelvű szövegértési gyakorlatként is jók az írott receptek, online videók. És akkor a sikerélmény, amelyet egy-egy étel elkészítése okoz, még szóba sem került. Kipróbáltuk.

Egyből duplával

13 éves lányom, Zorka eldöntötte, hogy életében először főzni fog valamit egyedül. Mivel legjobban a rajzolás érdekli, nem rakott krumplit választott, hanem egy jóval látványosabb desszertet: Rákóczi-túróst pohárban.  Ebben a receptben több réteget kellett elkészítenie, így sokféle módszerrel találkozott, csupa olyasmivel, amit egyébként egyedül is egyszerű volt megcsinálnia. Azonnal dupla adaggal kezdtük.

Mivel konyhai mérlegünk nincs, az alapanyagok kimérésekor többféle módszert választunk. Az első feladat a tésztaalap elkészítése volt. A vaj kimérése során osztania kellett, egy 200 grammos vajból kellett 100 grammot leszelnie (oké, ez nem olyan durva 13 évesen), és ehhez adnia kb. 160 g lisztet. Az egyetlen konyhai mérőedényünk folyadékot mér, így találkozunk a súly versus térfogat témakörrel. Szóval 160 gramm lisztnek picit nagyobb a térfogata, mint 2 dl víznek, úgyhogy ezt is kipipáltuk, jöhet az összemorzsolás – ezt nagyon élvezi. Mindeközben a sütő előmelegítése 180 fokra szintén feladat a számára – mindaz, ami felnőttként rutinmunka, gyerekként mozdulatról mozdulatra kaland, ezt garantálom. Első fázis: pipa.

Jó tanács

Csodálatosan egyszerű, már-már unalmas mondatok egy felnőttnek – egy gyereknek minden egyes mondatrész további kaland! „Felverjük habbá” a tejszínt. Oké, de miben? Azt már látta párszor, hogy a tojásfehérjét tálban verem fel, a tejszínhabot azonban könnyebb magasabb falú edényben, így ebben tanácsot adok. Nagyot sóhajt – erre nem számított, hogy többféle edényt lehet és kell használni a recepthez.

Megvan a habfelverő is, gyorsan kész a tejszínhab, jöhet bele a túró, a tejföl… A citromhéj lereszelése újabb kaland, majd mindezt belekeverni a tejszínhabba.

Időközben megsül a pohárkrém tésztaalapja is – Zorka ekkor tapasztalja meg először, hogy valami, amit különböző alapanyagokból rakott össze, megsült, azaz ehetővé vált. Ez rettenetesen felvillanyozza, annyira, hogy erős önmérsékletet kellett tanúsítania, hogy ne egye meg azonnal az egészet.

Az igazi próbatétel

Elkezdjük egymásra pakolni a rétegeket vörösboros poharakba. Már-már kész vagyunk, gondolom, ám a pohárdesszert készítésében a leghosszabb rész valójában csak ez után következik: „…és a tetejére pár szem habcsókot”. Az oké, hogy megmaradt a (nekünk) 2 tojásfehérje. Nálam nem a napi rutin része a habcsókkészítés, úgyhogy első lépésként ennek a receptjét kellett megkeresnünk.

Zorka előveszi az edényt, amelyben felvertük a tejszínt – résen vagyok, de nem akarom átvenni tőle a munkát. Elmagyarázom neki, hogy ez egy másfajta étel, ebben az edényben nem fogja tudni megoldani, és tejszínes edényben amúgy sem szerencsés tojást felverni. Picit sóhajt, hogy miért ilyen bonyolult főzni, de megérti. Nem akartam elkeseríteni a kislányomat, hogy amikor gimnazista voltam, és főzni kezdtem, ecettől sóig mindent megpróbáltam a tojáshabba rakni, hogy kemény legyen, de habcsókot még egyszer sem sikerült megfelelő állagúra sütnöm.

Tettetem picit, hogy szakértő vagyok, messziről figyelem, ahogy elkezdi a habverővel felverni a tojásokat, egyelőre nem szólok bele (támogató figyelem) – miközben azért látszik, hogy a tojásfehérje felverése még túl nagy kihívás neki, úgyhogy megkér, hogy segítsek. A habcsókok kinyomása már újra szórakoztató feladat.

Tálalni tudni kell

Mivel a napirendünk a rendezettől egyelőre igen messze van, nyilvánvalóan megfeledkeztünk a 30 perces sütésről, de még épp időben kikaptam a tepsit. Ez alatt az idő alatt Zorka térült, fordult, és mire a konyhából a nagyszobába értem (ez kb. 1 méter), az asztalra a kertből szedett ibolyák kerültek, ezzel le is zártuk a készítési folyamatot.

A látvány miatt kezdtük, és azzal is végeztük. Persze rengeteg fotót készített, amit el is küldött a barátnőjének, és csillogó szemmel zárta a munkát: „Én csináltam! Egyedül!”

(Ui.: Megkóstolta, de igazából nem érdekelte, hogy milyen az íze, úgyhogy a dupla adagot nyilvánvalóan én ettem meg a következő napokban – és tényleg nagyon finom volt!)