Addig esszük a vizet, amíg nem lesz mit inni – Mi az a vízlábnyom?

Épp csak kezdjük megérteni, mi az a szénlábnyom, és miért fontos, máris itt a vízlábnyom, amelyről szintén tudnunk kell. Igen, Magyarországon is, nem csak Afrikában.

A szénlábnyom nagy valószínűséggel már minden Lila füge olvasónak ismerős, hiszen tapasztalataink szerint kiugróan környezettudatos felhasználókkal büszkélkedhetünk. (Ha valaki szeretné gyorsan felfrissíteni a tudását, ide kattintva megteheti. )

Fogyasztásunk szénlábnyomával a globális felmelegedés miatt kell foglalkoznunk, a vízkészletek drasztikus csökkenése és a vízminőség folyamatos romlása azonban egy még közelebbi probléma, ezért a környezeti terhelés egyik legközvetlenebb mérőszáma a vízlábnyom. Amiről mi most elsősorban az élelmiszerek miatt beszélünk egyre többet, bár az összes többi terméknél is nagy jelentősége van.

Az összefüggés meglehetősen közvetlen: minden növénynek és állatnak, amelyet megeszünk, vízre van szüksége ahhoz, hogy létezzen, növekedjen. Némelyiknek nagyon sokra, másoknak jóval kevesebbre. A helyben megtermelt, kevésbé vízigényes növények, mint például a káposzta kilogrammja már kijön 300 liter vízből, míg egyetlen kiló sajthoz több mint 5000 liter víz szükséges.

A szabadföldi növények esetében leginkább csak a közvetlen öntözés során felhasznált víz mennyisége alapján számítják a vízlábnyomot, a feldolgozás és a szállítás azonban tovább növeli a számokat. Önmagában a búza például nem feltétlenül magas vízigényű, viszont mire kenyér lesz belőle, a lisztgyártás technológiájának köszönhetően kilónként 1608 literre ugrik a számláló.

Ezek a számok természetesen átlagos értékeket mutatnak, a helyi adatok régiónként, országonként eltérhetnek. Egy esősebb térség például, ahol a feldolgozási folyamatok is hatékonyabbak, jóval alacsonyabb vízlábnyommal is képes hasonló termékeket előállítani.

Az állattenyésztés esetében a helyzet még drámaibb, mint a növényeknél – és nyilván nem azért, mert szegény baromfik, disznók és tehenek túl sok vizet innának. Az általuk megevett takarmány létrehozásához viszont már kell víz rendesen. Egykilónyi marhahús vízlábnyoma 15 400 liter, ebből 99 százalék az állat táplálása során lesz felhasználva. Így jön ki az egy darab hamburgerre számított rémisztő 2400 literes adat, amelyből értelemszerűen nem a saláta és a paradicsom jelenti a problémás részt.

De Magyarországon rengeteg víz van, itt nincs baj, ugye? – gondolhatják sokan. Ha csak ránézünk a térképre, ott a rengeteg folyó, tó, karsztvizek, termálvizek. Nos, rossz hírünk van. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség legutóbbi jelentése alapján a magyarországi felszíni vizeknek csak 20 százaléka van jó állapotban ökológiai szempontból, és a szennyezés megindult lefelé, a felszín alatti vizek irányába is. A folyókra pedig amúgy sem érdemes hosszú távon nagyon számítanunk, elég a múlt nyári nagy szárazság után beállt, korábban soha nem látott alacsony vízállásra gondolni.

Létezik egy olyan kifejezés, hogy belső megújuló vízkészlet, ami azt jelenti, hogy a víz forrása az ország határain belül található, és képes az újratermelődésre. Ebből a szempontból, ha ismét a térképre nézünk, nagyon rosszul állunk sajnos: Magyarország kifejezetten vízhiányos országnak számít. Egészen egyszerűen fogalmazva: ha fent elzárják a csapot, vagy elzáródik, hozzánk nem folyik semmi. Ezért aztán különösen fontos lenne a felszín alatti vizekkel való hatékony gazdálkodás és a jó minőség megőrzése.

A számok tehát ismét csak egyértelműen a minél több zöldség fogyasztása felé mutatnak. Már ha jót akarunk magunknak és a környezetünknek.

Vízigény:

– egy pohár sör: 75 liter

– egy csésze tea: 35 liter

– egy pohár bor: 120 liter

– egy pohár narancslé: 170 liter

– egy pohár almalé: 190 liter

– egy szem burgonya: 25 liter

– egy szelet kenyér: 40 liter

– egy alma: 70 liter

– egy narancs: 150 liter

– egy paradicsom: 13 liter