Zöld: Mi csak megyünk a Mekibe

Ma reggel Eszter azt írta a Facebook falára, hogy “Az ötven kilométeres nem ment, nem érett még meg rá az ország, hazudnak a kofák. Ha autóznom kell a termelőkig, megette a fene az egészet.” –  nagyot nevettem, mert már félig megírtam ezt a bejegyzést a londoni gyorséttermekről. A végkövetkeztetés, akármennyire furcsa, ugyanaz.

Londonban, az elmúlt 20 évben, teljesen átalakultak a gyorséttermi láncok. Az olajban sült krumpli és a hamburgerek helyét átvették a szendvicsek, saláták és smoothie-k. Persze van még McDonald’s, Burger King és Kentucky Fried Chicken is, de sokkat több az EAT, a Pret á Manger és a Pieminister. Pieminister! Még az uncsi angol húsos pitéből is tudtak olyat csinálni, ami az egészséges étel érzetét kelti a gyorsan valami finom falatra vágyókban.
Továbbra is gyorséttermekről beszélünk, a hangsúly mégis az egészséges és a helyben termelt alapanyagokon van. Magyarországi fogalmaink szerint ezek társítása röhejes és értelmezhetetlen. Lehet legyinteni és azt mondani, hogy ennek nagy része marketing, talán így is van. Az viszont tagadhatatlan, hogy itthon még egyetlen kis-, közepes-, vagy nagyvállalat marketingese se folyamodott hasonló kommunikációs stratégiához. Persze, hogy nem, mert nem értenénk és nem is érdekelne senkit. Akkor érdemes ilyen módon kommunikálni, ha van rá fogadókészség. Viszont abban is egészen biztos vagyok, hogy a néhány évtizede még unalmas, ízetlen étkezésükről híres britek nem vonultak az utcára nagy tömegekben, hogy minőségibb gyorsétkezdéket követeljenek. Amikor elérhetővé vált, mégis vevők lettek rá. Így ma már teljesen természetes, hogy számos gyorsétteremlánc szórólapján arról olvasnak, hogy kapirgálós csirkét, zöld füvet legelésző brit marhát, mosolygós bárányt, helyi sárgarépát és mittudomén milyen vidám helyben termelt csodákból készítik az ételeket. Félreértés ne essék, elsősorban nem a kommunikációt hiányolom, nyilván a termékekre lennék leginkább vevő, de a kettő csak együtt létezik. És ha már, akkor szívesen látnám, hogy okos marketingbe burkolva adagolják a népnek az okosat az egészséges étkezésről. És mennyire vicces, hogy mindezt egy gyorsétteremlánc teszi, nem?

 

Ha lesz már ilyen gyorsétteremláncunk, az azt jelenti, hogy valaki látott ebben piaci potenciált. Ami azt jelenti, hogy van rá kereslet, ami meg azt jelenti, hogy addigra már talán három embernél több hallott nálunk is a locavores kifejezésről, ami mellesleg 2007 (!)-ben az év kifejezéseként került be az Oxford American Dictionary-be. Na, majd akkor már érdemes lesz az 50 kilométeres diétával is újra megpróbálkozni.