Epres rétestorta

Hozzávalók 6-8 személyre:

A krémhez:
1,5 dl tej
1,5 dl tejszín
1 vanília rúd kikapart magjai
3 evőkanál cukor
1 evőkanál keményítő

Az összeállításhoz:
10 dkg hántolt mandula
50 dkg eper
2 csomag réteslap
liszt és vaj a formához

A sodóhoz:
1,5 dl tej
1,5 dl tejszín
1/2 kezeletlen citrom reszelt héja
3 evőkanál cukor
csipetnyi só
2 tojás
porcukor a díszítéshez

Elkészítés:

1. Egy kis lábosban csomómentesre keverjük a krém hozzávalóit és közepes tűzön, gyakori kevergetés mellett sűrű krémmé főzzük kb. 15 perc alatt, majd félretesszük langyosra hűlni. A mandulát egy száraz serpenyőben megpirítjuk, amiből egy evőkanállal félreteszünk a sütemény tetejére. Addig az epret megtisztítjuk, és vékony szeletekre vágjuk.

2. A réteslapokat kicsomagoljuk és egy nedves konyharuhára fektetjük. A sütőt 180 fokra előmelegítünk, és egy 20–22 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, kilisztezünk. Magunk elé terítünk két réteslapot és képzeletben három részre osztjuk. A közepére kanalazunk a vaníliakrémből és megszórjuk eperrel és mandulával is. Ráhajtjuk az egyik szélét a közepére, végül a másik szélével is befedjük. Óvatosan feltekerjük az így kapott töltött csíkot és az előkészített tortaformába állítjuk. A többi réteslapot is ehhez hasonlóan megtöltjük és a formába állítjuk. Ha készen vagyunk 20 percre a sütőbe tesszük sülni.

2. Amíg sül egy kis lábosban felforraljuk a tejet, a tejszínnel, citrom reszelt héjával, cukorral és a sóval. A két tojást felverjük egy tálkában, majd folyamatos keverés mellett lassan hozzácsorgatjuk, a forró tejszín felét. Az egészet visszaöntjük a lábosba és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük. A 20 perc elteltével kivesszük a sütőből a rétest, ráöntjük a sodót, megszórjuk a kimaradt mandulával és visszatesszük még 30 percre sülni.

Tetszett a recept?

- Mutass többet a szerzőtől -