Kell-e nekünk a lazac?
Kádár Mónika
Az emberek nagy része évtizedeken keresztül csak álmodhatott a lazacról, most viszont akár mindennap ehetjük. De vajon érdemes és szabad nekünk lazacot enni?
A hal jó. Ezzel az állítással igazán nem szeretnék vitatkozni, már csak azért sem, mert én is szeretem, és majdnem mindennap eszem is. Ráadásul szinte minden, tudományosan támogatott diéta ajánlja a hal fogyasztását, de a magyarok még mindig nem esznek belőle eleget. Éves szinten jelenleg fejenként 4 kilónál tartunk, amivel elég rosszul állunk az európai mezőnyben.
Több halat kéne tehát enni, és az egyik legjobb választásnak a lazac tűnik. Füstölt, fagyasztott, konzerv és friss filé formában is egyre több helyen elérhető, ráadásul nagyon kedvező tulajdonságokkal rendelkezik. Annyira nem halszerű, hogy gyerekeknek, de még felnőtteknek is simán eladható csirkeként, és mára az ára sem annyira vészes.
Honnan is van, amit megeszünk?
Sajnos pont az olcsósága mutatja, hogy érdemes megvizsgálni a származását, létrejöttének, előállításának és feldolgozásának körülményeit. A világ számos halfaját fenyegeti a túlhalászás, pedig sok esetben csupán egy-két évnyi összehangolt önmérsékletre lenne szükség az egészséges méretű populáció visszaállításához. A legtöbb lazacfajta szintén veszélyeztetettnek számít, ezért halászásukat korlátozzák, de az a rózsaszínű hal, amit mi a boltban megveszünk, már sok-sok éve nem természetes forrásokból származik. Az elmúlt évtizedekben hatalmas iparággá és üzletté vált a haltenyésztés – az ilyen típusú termelés minden szokásos jellemzőjével együtt.
Ha a szabadon élő lazacok jövője veszélyben van, akkor a tenyésztés a legjobb megoldás az igények kielégítésére, ugye? Elvileg igen, de abban a pillanatban, hogy megnézzük a folyamat környezetre gyakorolt hatásait, máris árnyaltabb a kép.
A lazacfarmok megítélését három tényező befolyásolja, pont, mint minden más nagyüzemi állattartás esetében: mivel etetik az állatokat, milyen körülmények között tartják őket, és mit csinálnak az általuk termelt szennyezéssel.
A lazacok természetes környezetükben jellemzően apró rákocskákkal táplálkoznak, ettől is van olyan szép színe a húsuknak. A farmokon sokáig apróhallal etették őket, ezzel azonban számos eledelként használt fajta a kihalás szélére került. Mellékszál, de jó tudni, hogy a hatalmas merítőhálókkal kifogott, iszonyatos mennyiségű hal nagy része eleve nem kerül közvetlenül a tányérunkra, komoly hányadukat takarmányként használja fel a mezőgazdaság. Ami rövid távon lehet gazdaságos fehérjeforrás, hosszú távon viszont minden szakértő szerint katasztrófához vezethet.
A farmokon élő lazacok persze most is elég sok halat kapnak, de sikerült az 1 kiló halhús létrehozásához szükséges haltakarmány mennyiségét 4-ről nagyjából 1 kilóra csökkenteni. A többit zöldséggel és különböző olajokkal pótolják, így gazdasági és fenntarthatósági szempontból is hatékonyabb a tenyésztés. Csak összehasonlításképpen: 1 kiló marhahús létrejöttéhez 10 kiló takarmányt kell az állatba tölteni. És a vízről meg a kijövő gázokról még nem is beszéltünk.
Fenntartható farmok
A haltartás körülményei egyrészt a később elfogyasztott hús minősége szempontjából lényegesek, másrészt az sem mindegy, mennyire etikusan tartják azokat az állatokat. Igen, tudom, csak halak, nem emlősök, de akkor is rossz érzés, ha zsúfoltan, folyamatos stresszben, betegen élik le nem túl hosszú életüket. Az egyáltalán nem kötelező bűntudatnál viszont talán hatékonyabb arra hivatkozni, hogy a jobb körülmények között tartott állatok húsa mindig jobb minőségű is. Kevesebb gyógyszerre van szükségük, nagyobbra nőnek, és kevésbé zsírosodik el a testük.
A szennyezés csökkentése pedig azért is nagyon fontos, mert a legtöbb lazacfarm a tengerben található, így az esetleges fertőzések és az azok kezelésére használt kemikáliák hatással vannak a környezetükre. Léteznek már ugyan teljesen zárt, szárazföldi lazacfarmok is, amelyek annyira fenntarthatók, hogy a legmeghatározóbb források is kiemelten ajánlják a termékeiket, de mivel hatalmas befektetésről van szó, értelemszerűen meg is drágítja a halat, úgyhogy a széles körű elterjedésre pillanatnyilag nincs nagy esély.
Szerencsére a nemzetközi áruházláncok polcain főleg olyan lazac található, amelyet a témát felügyelő Marine Stewardship Council (MSC) jóváhagyott. A magyarnál jóval több halat fogyasztó nyugat-európai országokban ugyanis ez most már meghatározó tényező a fogyasztók nagy része számára. Ha tehát megfelelő forrásból szerezzük be napi betevő lazacunkat, vélhetően már csak a szállítás miatti ökológiai lábnyomunk miatt aggódhatunk.
Jó hír, hogy a magyar haltenyésztés az utóbbi években egyre jobb eredményekkel büszkélkedhet, és szépen bővül a feldolgozott termékek köre is. Nem kell aggódni, nem fogom a pontyot a lazachoz hasonlítani, de a Bajcshal füstölt tokhalát simán. Rengeteg emberrel megkóstoltattam már, és mindenki imádta, sajnos a minőség akkor is pénzbe kerül, ha itthon termelik meg. Viszont a Budapest–Kisbajcs-távolság csak 121 kilométer, ellentétben a Norvégia és Magyarország közötti 2000 kilométerrel.
